Fotó: ShutterStock/john smith williams
Hirdetés

A kommunista állam vezetője a kormányzó Munkáspárt politikai bizottságának ülésén elnökölt, ahol a tagok áttekitették az állami politika végrehajtását 2022-ben, és úgy döntöttek, a párt központi bizottsága nagyszabású gyűlést tart decemberben. Az időpontot nem jelölték ki.

Az elmúlt években Kim Dzsong Un a decemberi vagy januári eleji gyűléseken az államügyeket tekintette át, bemutatta a legfontosabb gazdasági és külpolitikai célokat, katonai fejlesztéseket.

Az újévi beszédeket 2020 óta nem tartja meg, ezeken a gyűléseken teszi meg a legfontosabb bejelentéseket.

A szerdai phenjani találkozón Kim Dzsong Un kitartott amellett, hogy mind a nemzetközi, mind a belső színtéren „példátlan nehézségeket” győzött le országa idén, hogy előrelépjen a fejlődésben, és emelje állama „presztízsét és becsületét” – írta a Koreai Központi Hírügynökség.

Korábban írtuk

A jelentés szerint Kim Dzsong Un szerdán nem beszélt arról, hogy mit vitatnak meg a párt plenáris ülésén, és sem Washingtonnal, sem Szöullal kapcsolatban nem tett bíráló megjegyzést, 2023-at pedig kulcsfontosságúnak nevezte a tavalyi pártkongresszuson kitűzött célok megvalósítása szempontjából.