Aquilino Gonell, a beidézett négy rendfenntartó egyike arról számolt be, hogy Donald Trump előző elnök „feltüzelt hívei ütlegelni kezdték” a kongresszus épülete előtt.

Hirdetés

„Amit aznap tapasztaltunk, olyasmi volt, mint egy középkori csatamezőn lehetett. Közelharcot vívtunk, hogy megakadályozzuk a demokratikus folyamataink felforgatására törekvő, erőszakos tömeg behatolását a Capitoliumba” – mondta.

„Borzalmas, pusztító fizikai erőszakkal találtuk szemben magunkat” – tette hozzá.

Egy másik rendőr, az afroamerikai Harry Dunn egyebek mellett elmondta, hogy a tüntetők rasszista szidalmakat kiabáltak felé az ostrom során.

Korábban írtuk

A kilenctagú bizottságot azután állították fel, hogy a szenátusban a republikánusok leszavazták egy független vizsgálat megindítását, mondván, hogy az politikailag motivált lenne. A testület tagjait végül a képviselőház demokrata párti többségének vezetője, Nancy Pelosi nevezte ki, elnöke párttársa, Bennie Thompson.

Pelosi kijelentette, hogy a támadók „a kormányt próbálták megdönteni”.

„Nincs helye a politikának és a pártosságnak ebben a vizsgálatban” – hangsúlyozta Thompson.

Trump támogatói egy gyújtó hatású beszédét követően megostromolták az amerikai törvényhozás épületét 2021. január 6-án. A Capitoliumban a szenátus épp a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük a biztonsági erők egy tagja, az épületet védő rendőrök közül ketten később öngyilkosságot követtek el. Az előző elnök nem ismerte el vereségét, és arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták.

A történtekkel kapcsolatban több mint ötszáz ember ellen vádat emeltek.