Az erről szóló közlés kedden Navalnij Instagram-profilán jelent meg. Az őrizetes kifogásolta, hogy nem adják ki neki sem a koránt, sem pedig a többi könyvet, amelyet magával hozott a börtönbe. Arra hivatkoztak, hogy ellenőrizniük kell, hogy tartalmuk nem szélsőséges-e.

Hirdetés

„Ki gondolta volna, hogy először a korán miatt fordulok bírósághoz a fogházam ellen. Igen-igen. Nem azért, mert nem engednek be hozzám orvost (ez az éhségsztrájkom oka), nem a fogva tartás körülményei, hanem a muzulmánok szent könyve miatt” – hangzott Navalnij bejegyezése.

A korábban muszlimellenes megnyilvánulásai miatt bírált politikus azt írta, hogy szeretné elmélyülten tanulmányozni és megérteni a koránt.

Az ellenzéki elítélt éhségsztrájkja immár két hete tart, ügyvédjei szerint 15 kilót fogyott. A hátfájásra és végtagzsibbadásra panaszkodó Navalnij így tiltakozik az ellen, hogy nem részesül megfelelő orvosi ellátásban. Az MR-vizsgálat két porckorongsérvet állapított meg nála.

Korábban írtuk

Az őrizetest egy időben a gyengélkedőn látta el a börtön felcsere, majd visszahelyezték a csoportjához, és kilátásba helyezték kényszertáplálását. Navalnij egy időben lázra és köhögésre is panaszkodott és azt írta, hogy a környezetében többen TBC-sek.

Alekszej Navalnijt január 17-én vették őrizetbe Moszkvában, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a rá az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

Navalnij szabadon bocsátását és jogainak biztosítását több külföldi vezető és nemzetközi szervezet követelte Moszkvától.