Fotó: shutterstock.com/photofilippo66 (illusztráció)
Hirdetés

A migránsokat a sziget regisztrációs központjában helyezték el, ahonnan a korábban érkezettek közül száz embert átszállítottak a Suprema nevű karanténhajóra.

Ugyanígy érkezett meg Olaszországba a nizzai merénylőként ismert Brahím Iszávi, aki október 29-én három embert meggyilkolt. A huszonegy éves tunéziai fiatalember szintén Lampedusán ért partot, majd karanténhajóra került, innen egy másik olaszországi mingránsközpontba szállították, ahonnan egy nap után szabadon engedték.

Év eleje óta már majdnem 28 ezer bevándorló érkezett Olaszországba. Lampedusán több mint tízezren haladtak keresztül.

Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga párt vezetője rámutatott, hogy a római kormány a nizzai merénylet után sem zárta le a kikötőket. Ébredésre szólította fel Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminisztert, hangoztatva, hogy miközben a koronavírus-járvány miatt mindent és mindenkit bezárnak, egyedül a migránsok mozgását nem korlátozzák.

Korábban írtuk

Luciana Lamorgese kifejtette, hogy Brahím Iszávi érkezésekor teljesen ismeretlen személynek bizonyult, másokkal ellentétben a tunéziai hatóságok róla nem jeleztek semmit, és neve nem szerepelt a biztonsági szolgálatok veszélyes személyeket feltüntető listáján sem. „Ha a terrorizmus gyanúja felmerült volna, azonnal kitoloncoltuk volna” – jelentette ki. A La Repubblica napilapnak adott interjújában a belügyi tárca vezetője elmondta, hogy idén már több mint 2600 bevándorlót toloncoltak ki, és ebből 1260 tunéziai volt. Az utóbbi öt év alatt több mint ötszáz, a nemzetbiztonságra veszélyesnek minősített személyt szállítottak vissza hazájába.

Lamorgese megoldási lehetőségként vetette fel a származási országokkal kötött megállapodások módosítását. „Európai együttműködés kell, hogy jobb megállapodásokat tudjunk elérni a kiinduló államokkal: a cél az, hogy mindenkit visszafogadjanak, aki tőlük érkezik” – jelentette ki.