Negyven éve írták alá a gdanski egyezményt
A sztrájkoló hajógyári munkások és a lengyel kommunista vezetés képviselői 40 éve, 1980. augusztus 31-én írták alá a gdanski egyezményt, amely a Szolidaritás független szakszervezet megalapításához, kilenc évvel később pedig a lengyelországi kommunista rendszer bukásához vezetett.
Az aktussal lezárult 1980 nyarának lengyelországi sztrájkhulláma. A júliusi húsáremelés által kiváltott tiltakozások hátterében a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) vezette országban elmélyülő gazdasági és társadalmi válság állt. Az Edward Gierek-féle pártvezetés a 70-es évek második felében a nyugat-európai országokban és az Egyesült Államokban felvett, 12 milliárd dollár összértékű hitelekkel próbálta elérni az életszínvonal emelését és a társadalmi elégedetlenség lecsillapítását, de egyúttal keményen üldözte az egyre sikeresebben szerveződő ellenzéket.
A leghatékonyabb ellenzéki csoport a munkásokkal összefogásra törekvő értelmiségiek által 1976-ban megalakított Munkásvédelmi Bizottság (KOR) volt. Az ellenállás erkölcsi alapjainak megformálásában komoly szerepe volt a katolikus egyháznak, amely az ember természetes méltóságát és szabadságát, a lelkiismereten alapuló szolidaritást hirdette. Ez a belső társadalmi folyamat új erőre kapott II. János Pál pápa, addigi krakkói bíboros érsek 1978-as megválasztásával és 1979-es első lengyelországi zarándoklatával.
Röviddel az 1980-as sztrájkok kitörése után a munkások gazdasági követelések mellett politikai célokat – köztük független szakszervezet engedélyezését – is megfogalmaztak. A LEMP fizetésemeléseket ígért, ez azonban újabb üzemek dolgozóit ösztönözte arra, hogy csatlakozzanak a tiltakozásokhoz. Július folyamán 177 üzemben mintegy 80 ezer ember függesztette fel a munkát.
Augusztus 14-én a gdanski hajógyár munkásai léptek sztrájkba, akik többek között a földalatti szakszervezetekben tevékeny, és emiatt munkahelyéről elbocsátott Anna Walentynowicz és Lech Walesa visszavételét követelték. A gdanski sztrájk már másnap átterjedt a többi balti-tengerparti üzemre. Augusztus 16-án megalakult a tengermelléki tiltakozásokat összehangoló Üzemközi Sztrájkbizottság (MKS), Walesával az élen. Az MKS 21 követelést fogalmazott meg, melyek közül az első és legfontosabb a független szakszervezet engedélyezése volt. Emellett a sztrájk- és szólásszabadságra, a politikai foglyok szabadon bocsátására vonatkozó pontok is szerepeltek a listán.
A hajógyár területén a sztrájk folyamán a munkások saját lapot, röplapokat nyomtattak, naponta szentmisék voltak. Az MKS kérésére a gdanski boltosok nem árusítottak alkoholt. Később a szczecini hajógyárban és a sziléziai bányavidéken fekvő Jastrzebiében is megalakult az MKS, amely a gdanskiakhoz hasonló követeléseket fogalmazott meg.
A tiltakozáshullám egyre erősödött, augusztus 23-án a tengermelléken általános sztrájkot hirdettek. A hónap végére országszerte már mintegy 700 üzem és 750 ezer ember sztrájkolt. A KOR arra hívta fel a hatalom képviselőit és a sztrájkolókat, hogy tárgyalásos úton oldják meg a helyzetet. Az értelmiségiek egy csoportja – köztük Tadeusz Mazowiecki, a rendszerváltás utáni első kormányfő – a gdanski hajógyárban a sztrájkolók tárgyalását elősegítő tanácsadó testületet alakított.
A Szovjetunió vezetői kemény fellépést szorgalmaztak, Gierek azonban – a LEMP keményvonalas és liberális frakciója között egyensúlyozva – a politikai megoldás mellett igyekezett kiállni. A gdanski és a szczecini követelések teljesítését a pártfőtitkár egy tévébeszédben elutasította, viszont beleegyezett abba, hogy a hatalom képviselői – Mieczyslaw Jagielski és Kazimierz Barcikowski miniszterelnök-helyettesek – tárgyalóasztalhoz üljenek a sztrájkolókkal. A tárgyalásokkal párhuzamosan Varsóban ülésezett a LEMP Központi Bizottsága, amely augusztus 30-án jóváhagyta a sztrájkolókkal aláírandó megegyezések alapelveit. Szczecinben aznap megkötötték az MKS követeléseinek egy részét jóváhagyó egyezményt.
Augusztus 31-én a gdanski hajógyárban Walesa és Jagielski televíziós kamerák előtt ünnepélyesen aláírták a 21 pont többségét jóváhagyó gdanski megállapodást, amely zöld jelzést adott a független szakszervezet létrehozásához.
A megállapodást követően, szeptember elején a LEMP vezetése leváltotta a Giereket – aki az események következtében szívrohamot kapott -, és a párt legszűkebb vezetésébe keményvonalas kommunistákat neveztek ki. Míg a sztrájkolók képviselői a gdanski megállapodástól nyitottabb belpolitikai légkört reméltek, a politikai vezetés azt hatalmának konszolidálására használta ki. A párt szovjet nyomásra egyre keményebb vonalra váltott, amely a hadiállapot 1981. decemberi bevezetésében tetőzött.
Bár az 1980 őszén megalapított Szolidaritás – a szovjet blokk első hivatalosan engedélyezett független szakszervezete – a hadiállapot után ismét föld alá szorult, működése utat nyitott az 1989-es rendszerváltáshoz. A szakszervezet, amelynek közel 9,5 millió tagja volt a mintegy 25 millió felnőttet számláló országban, társadalmi mozgalommá alakult át, a kommunista rendszeren belül demokratikusan megszervezett struktúrákkal működött. Tekintélyének köszönhetően a szervezet jelképének tartott Walesa 1983-ban Nobel-békedíjat kapott.
A mozgalom példája, a szomszédos országokban szerveződő ellenzékkel létrejövő kapcsolatai, a Szolidaritás 1981. őszi első kongresszusán elfogadott, Kelet-Európa dolgozóihoz intézett felhívása ösztönző hatással volt a térség társadalmaira, amelyek szabadságvágya a 80-as évek végén demokratikus fordulathoz vezetett.
A Szolidaritás – a legnagyobb lengyelországi szakszervezet – jelenleg is fontos társadalmi erő. E héten a Fehéroroszországban sztrájkoló szakszervezeteknek 18 tonnás élelmiszersegélyt küldött, és egymillió zlotys segélyalapot hozott létre számukra.