Az integrációs törekvések ellenére a Svédországban legalább két éve tartózkodó, alacsony képzettségű migránsok közül szinte senki nem jár iskolába – állítja a svéd állami rádió.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A svéd munkaügyi minisztérium 2017 elején gyűjtött és most nyilvánosságra hozott adatai szerint az alacsony képzettségű, az országban legalább két éve tartózkodási engedéllyel rendelkező migránsoknak csupán 3-4 százaléka vesz részt a felnőttképzésben. 
“Ebből az következik, hogy radikálisan lecsökken annak esélye, hogy munkát kapjanak” – mondta Annie Rubensson, a munkaügyi minisztérium integrációért felelős vezetője. – “Keményen dolgozunk azon, hogy motiváljuk őket és még nagyobb hangsúlyt fektetünk majd arra, hogy megértessük, mire van szükség a svéd munkaerő-piacon. Nem magától értetődő, hogy valaki tisztában legyen azzal azzal, hogy – elméletben – középfokú végzettségre van szükség, ha valaki Svédországban tartós állást akar találni”.

A rendkívül alacsony képzési arány 2016-hoz képest nem változott. 
A kormány ezért úgy döntött, az alacsony végzettségű migránsok számára kötelezővé teszi a felnőttoktatásban való részvételt, ennek hiányában megvonják tőlük a támogatásokat. 
Olof Aslund, a Munkaerő-piaci és Oktatáspolitikai Elemzések Intézetének (IFAU) munkatársa azt állítja, ez a képzetlen svéd állampolgárokra is vonatkozik. 
“Nem értik még, hogy kizárólag az ilyen típusú képzéssel tudják elérni, hogy elhelyezkedési esélyeik megnőjenek” – mondta.

A breitbart.com felidézi, hogy egy néhány nappal ezelőtti kormányzati nyilatkozat szerint 2018-ra a svédországi migránsok körében 60 százalékos lesz a munkanélküliség. 
Ez az arány már ma is háromszorosa annak, mint a svéd őslakosok körében.

demokrata.hu