Hirdetés

A Millió pillanat a demokráciáért az elmúlt évben azzal vált ismertté Csehországban, hogy Andrej Babis kormányfő ellen több százezres tüntetéseket szervezett, amelyeket a jobboldali ellenzék erőteljesen támogatott.

A cseh parlament a közelmúltban Stanislav Krecek volt szociáldemokrata parlamenti képviselőt választotta meg az új emberi jogi biztosnak. Stanislav Krecek szerdán a képviselőházban letette a törvény által előírt esküt és elfoglalta hivatalát. Krecek a prágai sajtó szerint az államfő és a kormányfő politikájának támogatója.

„Ha ez így folytatódik, akkor nálunk is megtörténik az, ami Magyarországon és Lengyelországban. A bíróságok, a média, az államigazgatás és a közbeszerzések mind a politikusok kezében lesznek. Egy ilyen helyzetben már nem beszélhetünk szabad választásokról, mert a kormányzati politikusok lehetőségei messze mások lesznek, mint az ellenzékieké. A kormányoldal politikusai a rendszer elferdítésével bebetonozzák magukat a hatalomban” – indokolta a tüntetést Mikulás Minár, a Millió pillanat a demokráciáért szervezet elnöke.

Alexander Vondra, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) alelnöke erre reagálva azt írta Facebook-oldalán: „A Visegrád elleni támadással ezek a civilek nálam eljátszották a hitelüket, amelyet Babis kormányfő és Milos Zeman államfő elleni tüntetéseikkel szereztek.”

„Visegrádnak stratégiai és biztonságpolitikai jelentősége van. Barátságot és együttműködést biztosít szomszédságunkban. Ennek köszönhetően kerültünk be a NATO-ba és erősíti energetikai biztonságunkat is. Közösen sikerült megállítanunk a migrációs hullámot, amely mértékeiben biztonsági fenyegetést jelentett” – mutatott rá a politikus.

Az ODS alelnöke, aki a szocialista rendszerben a Charta 77 emberi jogi mozgalom egyik vezetője volt, elfogadhatatlannak minősítette Orbán Viktor magyar és Jaroslaw Kaczynski lengyel politikus bírálatát is a Millió pillanat a demokráciáért részéről. Rámutatott, hogy mindkét politikus aktívan küzdött a kommunista rendszer ellen és ma demokratikus pártok élén áll.

„Populista, sőt antiszemita vagy fasiszta jelzővel illetni őket, nem helyénvaló” – szögezte le a tekintélyen politikus.

Marian Jurecka, az ellenzéki kereszténydemokrata KDU-CSL elnöke a Právo című lapnak úgy nyilatkozott: „Személyesen nem értek egyet Krecek megválasztásával, de tiszteletben tartom, hogy demokratikus úton történt” – mondta. Úgy vélte: a tüntetők szabadon véleményt nyilváníthatnak a magyarországi és a lengyelországi helyzetről, de „nem hiszen, hogy ennek bármiféle hatása lenne az illető kormányokra”. Jurecka közölte, hogy pártja vezetői nem vesznek részt a március 1-jei tüntetésen.

Vít Rakusan, a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) ellenzéki párt elnöke azt mondta: bárki ellen lehet ma tüntetni, de ő márciusban semmiféle utcai akción nem készül részt venni.

Az ellenzéki Cseh Kalózpárt politikusai ugyanakkor megértést tanúsítottak a tüntetés irányultságával kapcsolatban. „Nekem is vannak bizonyos aggodalmain a lengyelországi és a magyarországi demokrácia helyzetével kapcsolatban. Krecek úr ombudsmanná választása rossz lépés. Teljes mértékben osztom a polgárok felháborodását” – nyilatkozta Jan Lipavsky, a Kalózpárt parlamenti képviselője.