Fotó: tetiana.photographer/Shutterstock.com
Hirdetés

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a múlt hétvégén a konzervatív New York Post kiderítette, hogy a radikális baloldali mozgalom társalapítója, a Black Lives Matter Global Network Foundation (BLMGN) ügyvezető igazgatója, Patrisse Khan-Cullors 1,4 millió dollárért (420 millió forint) vásárolt magának luxusingatlant Los Angeles megye „legfehérebb„, kizárólag gazdagok által lakott részén, Topaga Canyonban.

Ezzel párhuzamosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy a vele házasságban élő nő, a fekete kanadai Janaya Khan szintén ingatlanokkal foglalkozik, csak az Egyesült Államokban három luxuslakást birtokol, összesen 3,2 millió dollár (959 millió forint) értékben, a Bahamákon pedig a feleségével közösen rendelkeznek egy luxusvillával, amelynek az ára a 20 millió dollárt (6 milliárd forint) is elérheti – írja az Origo.

A radikális baloldali házaspárral szemben felmerült annak a gyanúja, hogy sikkaszthattak a Black Lives Matternek szánt adományokból, a szervezet összesen 90 millió dollárral (27 milliárd forint) nem tud elszámolni. A vádakra reakcióképpen a BLM egy közleményt adott aki, amelyből sok mindent nem tudhatunk meg, azt viszont igen, hogy értelmezésük alapján „Patrisse Khan-Cullors a jobboldali média, a fehér felsőbbrendűség és a rasszizmus áldozata lett”.

Ennek ellenére a napokban a radikális baloldali szervezet New York-i vezetője, Hawk Newsome vagyonosodási vizsgálatot követelt Khan-Cullorsszal szemben, értékelése alapján a magát képzett marxistának valló nő ingatlanügyei aláássák a BLM hitelességét.

Korábban írtuk

A teljes cikk elolvasható az Origo oldalán, IDE KATTINTVA.