Hirdetés

Az RKI a következő hónapok várható folyamatairól készített stratégiai elemzésében kiemelte, hogy az oltás a koronavírus-világjárvány elleni küzdelem fontos eszköze, de önmagában nem elég a vírus legyőzéséhez, különösen az első időszakban, amikor majd csak korlátozottan áll rendelkezésre. Ezért az első vakcinafajták megjelenése után is érvényben maradnak az alapvető fertőzéshigiéniai szabályok – maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás -, amelyeket az őszi-téli időszakban ki kell egészíteni a rendszeres szellőztetés gyakorlatával – hangsúlyozta az RKI.

Ezzel összefüggésben Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter egy hétfői fórumon elmondta, hogy a kormány várakozásai szerint 2021 első negyedévében, a január-márciusi időszakban válhatnak elérhetővé a SARS-Cov-2 elleni első oltóanyagok. Mint mondta, a kormány több vakcina fejlesztését támogatja, mert nem lehet tudni, hogy melyik bizonyul majd hatásosnak és biztonságosnak. Az oltást elsőként a leginkább sérülékeny csoportok tagjai, az időseket és az egészségügyi dolgozók kaphatják meg.

Az RKI keddi stratégiai elemzésében a közegészségügyi intézet szakértői kiemelték: a védekezés legfőbb célja továbbra is a vírus terjedésének és egészségi hatásainak korlátozása, méghozzá olyan módon, amely a lehető legkevésbé zavarja meg a társadalmi és a gazdasági élet működését. Így a többi között gondoskodni kell az oktatási rendszer működéséről és a regionális és nemzetközi közlekedés akadálytalanságáról. Ezért az első hullám idején alkalmazott országos zárlat helyett térben is időben korlátozott intézkedésekkel kell fékezni a járványt, és biztosítani kell, hogy az intézkedések szervezési és jogi szempontból praktikusak, könnyen megvalósíthatóak legyenek.

Az RKI a többi között arról is írt, hogy kulcsfontosságú a „stratégiai kríziskommunikáció”. Rámutatott, hogy a járványhelyzet igen összetett, és a folyamatosan bővülő szakmai, tudományos ismeretek akár korábbi ajánlások, szabályok módosítását is szükségessé tehetik. Ezért különösen fontos a kommunikáció a leginkább sérülékeny csoportokkal és az információkkal, üzenetekkel legnehezebben elérhető társadalmi rétegekkel.

Korábban írtuk

Az RKI keddi adatai szerint az utóbbi 24 órában 4122 új fertőzöttet regisztráltak, a teszttel igazolt esetek száma így 329 453-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma 13-mal nőtt, 9634-re. A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga 1,25, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 125 embernek adja át a vírust.