A mikroblogban O’Brien hangsúlyozta: Washington úgy javasolta korábban az Új START egyezmény egyéves meghosszabbítását, hogy cserében bizonyos időtartamra korlátoznák az Egyesült Államok és Oroszország nukleáris robbanófejeinek számát.

Hirdetés

„Az orosz elnök ma tett javaslata az Új START egyezmény meghosszabbítására a robbanófejek korlátozása nélkül elfogadhatatlan” – fogalmazott az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó. Leszögezte, hogy az amerikai javaslat „győzelem lett volna” mind az orosz, mind az amerikai fél számára. „Miután Genfben találkoztam (orosz) kollégámmal, azt gondoltuk, hogy az oroszok készek lesznek elfogadni a javaslatunkat” – fűzte hozzá.

O’Brien hangsúlyozta azt is, hogy az amerikai kormányzat komolyan szeretné csökkenteni a fegyverzeteket, de úgy, hogy „legyenek garanciák az egész világ biztonsága számára.

”Reméljük, hogy Oroszország átgondolja az álláspontját, még mielőtt megkezdődne a nagyon is költséges fegyverkezési verseny„ – hangoztatta Robert O’Brien.

Korábban írtuk

Vlagyimir Putyin pénteken – az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén – tett javaslatot az Új START szerződés érvényességének meghosszabbítására, de javaslata nem tartalmazta az amerikaiak által megfogalmazott feltételt.

Az Új START szerződést 2010-ben írta alá Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök Prágában, s a megállapodás 2011 februárjában hatályba is lépett. Az egyezmény a rendszeresített robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig – beleértve a rendszerbe nem állított eszközöket is – 800-ban állapította meg. Ezek közül mindkét fél 700-at állíthat rendszerbe.

Az egyezmény érvényessége 2021 februárjában jár le. Moszkva többször is javaslatot tett a meghosszabbítására, de Washington sokáig nem reagált. Marshall Billingslea, a leszereléssel foglalkozó amerikai különmegbízott, az amerikai-orosz tárgyalásokon Washington főtárgyalója azonban kedden Washingtonban kijelentette: elvi megállapodás született az Egyesült Államok és Oroszország között a legfelsőbb szinten az Új START meghosszabbításáról. ”Szeretnénk meghosszabbítani az Új START egyezmény érvényességét egy bizonyos időre, feltéve, ha cserében ők (az oroszok) elfogadják nukleáris fegyverarzenáljuk korlátozását, azaz befagyasztását„ – fogalmazott kedden Billingslea.