Utolsóként egy 22 éves olasz fiatalember holttestét találták meg. Több eltűntről a hatóságoknak nincsen tudomásuk. Maurizio Dellantonio, az olasz alpesi mentőszolgálat elnöke azonban bejelentette, hogy a következő két hétben tovább folytatják a hegyszakasz átvizsgálását drónokkal és kutyákkal, mivel minden fellelhető tárgyat, maradványt össze akarnak szedni.

Hirdetés

A tizenegy halott között két cseh állampolgár van, a többiek olaszok. Nyolcan Veneto tartományból származtak. Hét sebesültet továbbra is kórházban kezelnek. Maurizio Fugatti szombaton katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította a Marmolada lejtőjének teljes térségét.

Trento kormányzója elmondta, hogy a jéglavina nagysága – a magával sodort sziklákkal és törmelékkel – meghaladta a 300 ezer köbmétert. Az eddigi számítások szerint egy közel nyolcvan méter széles, harminc méter magas jégfal szakadt le.

Szombaton a Val di Fassa völgyben gyásznapot tartanak. Canazei városában este misét mutatnak be a halottak emlékére. A jégtábla Punta Rocca közelében tört le a Marmolada csúcsához vezető útvonal mentén. A július 3-án bekövetkezett tragédiát a rendkívül magas hőmérséklettel magyarázzák.

Korábban írtuk