Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: GagoDesign
Hirdetés

Siv Jensen, az FrP vezetője, egyben Norvégia pénzügyminisztere nem sokkal az után jelentette be a kilépést, hogy megbeszéléseket folytatott Erna Solberg miniszterelnökkel.

A koalíciót így mostantól a miniszterelnök Höyre nevű konzervatív pártja, valamint a centrista liberálisok és a kereszténydemokraták alkotják.

Solberg azt mondta: nem tervezi lemondását, és kisebbségből is szeretnének tovább kormányozni.

A 29 éves, pakisztáni származású nő a múlt héten tért vissza Norvégiába a szíriai kurd erők által ellenőrzött al-Hol menekülttáborból. A hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték, két gyerekét pedig egy oslói kórházba szállították. Solberg azt mondta, a döntést elsősorban a nő egyik gyermekének a rossz egészségi állapota befolyásolta, a múlt héten pedig Ine Marie Söreide külügyminiszter szintén hangsúlyozta, hogy a döntést humanitárius okok vezérelték.

Ezzel szemben Jensen úgy vélte, a nő puszta ürügyként használta a gyermekét arra, hogy visszatérhessen az országba. A párt korábban hangsúlyozta: nem a gyerekek, hanem az anyjuk hazatelepítését ellenzi.

„Többször elmondtuk, hogy nincs kifogásunk ártatlan gyerekek visszafogadása ellen, de nem kötünk alkut azok esetében, akik terroristaszervezetekhez csatlakoztak, és a norvég társadalom alapjait akarják lerombolni” – jelentette ki Jensen.