Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini
Hirdetés

Az Irakból, Libanonból, Szíriából és a Közel-Keletről pápai meghallgatásra érkezett hívőket Ferenc pápa külön üdvözölte a vatikáni audienciateremben elmondott beszédében.

„Nem szabad félnünk! Bátornak kell lenni! Ahogyan Szent Pál tette, mivel Isten mindig őrködik felettünk, közel áll hozzánk” – jelentette ki a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa áldását adta a jelen levő iraki, szíriai és libanoni zarándokokra. Megjegyezte, Isten mindig óvja őket a „gonosztól”.

Ferenc pápa beszédében Pál apostolnak a Közel-Keletről Rómába tartó útját idézte fel a Földközi-tengeren keresztül, emlékeztetve, hogy a hajótörött apostol Málta partjaira vetődött, ahol a sziget lakosai segítettek neki. „A máltaiak már akkor is rendes emberek, befogadók voltak” – jelentette ki Ferenc pápa.

Azt kérte, a mai emberiség is fogadja be a jelenkori történelem sodrásának hajótörötteit, akik hasonlóképpen partjainkra érkeznek. „Ez ment meg a közöny és az embertelenség fagyosságától” – mondta Ferenc pápa.