Fotó: MTI/AP

Nem találtak robbanószerkezetet a németországi Gaggenau városházán bombafenyegetés miatt pénteken tartott vizsgálaton – közölte a helyi rendőrség.

A közlemény szerint a péntek reggel telefonon érkezett fenyegetés nyomán robbanóanyag keresésére kiképzett kutyák bevetésével folytatott kutatáson semmi feltűnőt nem találtak az épületben.

A városvezetés szerint a bombafenyegetés közvetlen összefüggésben van Bekir Bozdag igazságügyi miniszter csütörtök estére tervezett rendezvényének megakadályozásával.

A miniszter a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) európai lobbiszervezeteként számon tartott Európai Török Demokraták Uniója (UETD) szervezésében tartott volna fórumot a helyi kulturális központban az AKP-alapító államfő, Recep Tayyip Erdogan jogkörének kiterjesztéséről szóló alkotmánymódosításról, amelyről áprilisban népszavazást tartanak Törökországban.

A gaggenaui önkormányzat szerint a rendezvényt taggyűlésként jelentették be, az épület használatára kiadott engedélyt pedig azért kellett visszavonni, mert miután kiderült, hogy a török igazságügyi miniszter is felszólal, azzal kellett számolni, hogy a nagy érdeklődés miatt elégtelen lesz az épület és a parkoló befogadóképessége, és torlódás alakul ki az intézményhez vezető utakon, ami biztonsági kockázatot jelent.

Michael Pfeiffer polgármester pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nem politikai okokból vonták vissza az engedélyt. A pártonkívüli polgármester hozzátette, hogy nem egyeztettek senkivel, a döntést a helyi önkormányzat önállóan hozta meg.

Az UETD Kölnbe is tervezett egy rendezvényt, amelyen Nihat Zeybekci gazdasági miniszter népszerűsítette volna az alkotmánymódosítást. Azonban az érintett kölni kerület önkormányzatán közölték, hogy a szombat esti rendezvényre kiszemelt helyszín kibérlésére nincs, és nem is lesz szerződés. A kölni illetékesek is kifogásolták, hogy a szervezők nem pontosan közölték a rendezvény tartalmát, célját, tájékoztatásuk szerint az UETD eredetileg színházi előadásra akarta bérbe venni a helyszínt.

Az AKP honlapján közölt adatok szerint a rendezvényt egy nappal eltolták és áthelyezték a Köln melletti Frechenbe. A gazdasági miniszter szintén vasárnap az ugyancsak Köln térségében fekvő Leverkusenben is felszólal egy eseményen.

A törökországi alkotmánymódosítás németországi népszerűsítésére tovább terheli a Die Welt című lap törökországi tudósítójának letartóztatása miatt egyébként is feszült német-török kormányzati viszonyt. Ezt jelzi többek között Horst Seehofer bajor miniszterelnöknek, a kormányzó CSU elnökének nyilatkozata is.

A török miniszterek “visszaélnek a vendégjoggal, ha a szabadságra épülő berendezkedésünket kihasználva népszerűsítik államuk demokráciaellenes átszervezését” – mondta Seehofer a Süddeutsche Zeitungnak a lap pénteki beszámolója szerint.

Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő pénteki berlini tájékoztatóján a két török miniszter rendezvényeinek lemondása miatt megfogalmazott éles hangú ankarai bírálatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a szövetségi kormány nem tud és nem is kíván helyi önkormányzati ügyek intézésében részt venni, így a gaggenaui és kölni illetékesek döntéseit is csupán tudomásul veszi, értékelés, kommentár nélkül.

Martin Schäfer külügyi szóvivő elmondta, hogy a török külügyminisztériumba csütörtökön bekéretett ankarai német nagykövet “barátságos, de igen komoly” beszélgetést folytatott török partnereivel. Világossá tette, hogy a német szövetségi kormány nem avatkozik bele helyi önkormányzatok ügyeibe.

A Die Welt Isztambulban előzetes letartóztatásba helyezett tudósítójával, Deniz Yücellel kapcsolatban elmondta, hogy a török hatóságok továbbra sem tették lehetővé a német-török kettős állampolgár számára, hogy igénybe vegye a német állam konzuli segítségét.

Ulrike Demmer és Martin Schäfer egyaránt megerősítette, hogy Berlin erősen kifogásolja, aránytalan és indokolatlan intézkedésnek tartja Deniz Yücel letartóztatását, és elvárja, hogy mihamarabb helyezzék szabadlábra.

A külügyi szóvivő egyben óvott attól, hogy bárki is összekapcsolja a török miniszterek meghiúsult németországi fórumai és a Die Welt újságírójának ügyét. Mint mondta, méltatlan “kijátszani egymás ellen” a két, egymástól teljesen független ügyet.

MTI