Fotó: ShutterStock.com/JStone, illusztráció
Hirdetés

Az ideiglenes tilalom New York államra vonatkozik.

A törvényszék megállapította, hogy Giuliani Trump személyes ügyvédjeként és a volt elnök kampánycsapatának jogi képviselőjeként bizonyíthatóan hamis, illetve félrevezető nyilatkozatokat tett bíróságok, törvényhozási képviselők és a nyilvánosság előtt a választás után, amelyen Trump alulmaradt.

A bíróság továbbá úgy határozott, hogy a 77 éves Giuliani viselkedése veszélyezteti a közérdeket és ezért ügyvédi engedélyének felfüggesztése indokolt, míg az ügyben folytatott alapeljárás le nem zárul.

Trump tavaly november közepén bízta meg Giulianit, hogy irányítsa jogi erőfeszítéseket, amelyek a demokrata párti Joe Biden választási győzelmét lettek volna hivatottak elvitatni. A korábbi New York-i polgármester ismételten azt állította, hogy a Trump a Demokrata Párt által szervezett választási csalás miatt maradt alul a voksoláson.

Korábban írtuk

Az amerikai választási hatóságok visszautasították a csalással kapcsolatos vádakat. Ennek ellenére Trump ügyvédjei több amerikai államban is pert indítottak a választási eredmények megváltoztatására, de sikertelenül.