Fotó: MTI/PAP/Lukasz Gagulski
Hirdetés

Miként Berlinből is kevésbé a nyertesnek gratuláltak, mint inkább a vesztest vigasztalták, éppúgy az is feltűnő volt: a német újságírók sem rejtették véka alá a lengyel választási eredményt követő hírleveleikben, mit gondolnak a jobboldali elnök, Andrzej Duda újabb győzelméről – írja a Magyar Nemzet.

Florian Eder (Politico) a hányós hangulatjelet biggyesztette Duda egy kijelentéséhez, amelyben egyébként a homofóbiával vádolt elnök éppen azt magyarázta, jól kijött egy ismerős homoszexuális párral, mert rendesen viselkedtek. Susanne Beyer (Der Spiegel) pedig azonnal a lényegre tért: hiába szavazott vasárnap 10,4 millió választópolgár Dudára, az EU majd helyrerakja Lengyelországot az elnök antidemokratikusnak tartott politikája miatt. Mint azt a cikk említi, az EU-tagország közeljövője Duda győzelme miatt ugyan nem tűnik jónak, hosszú távon azonban ez még nem jelent semmit. Főleg, hogy az EU valóban nem tehetetlen. Vannak itt erős hangok, amelyek a lehetséges támogatási pénzeket a jogállamisághoz akarják kötni – írta Beyer. Tény: a huszonhét EU-tagállam közül a közös uniós kassza legnagyobb befizetője Németország, a legnagyobb kedvezményezettje Lengyelország.

A cikk a német-lengyel egymástól való szoros függésére is kitér mind pénzügyileg, mind pedig munkaerő szempontjából. A súlyos egyenlőtlenségek pedig hansúlyosan jelentek meg a lengyelországi választási kampányban, egy továbbit is eredményezve: a német érdekeltségek rendre Duda ellenfele, Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester mögött sorakoztak fel. Ez pedig diplomáciai vitához vezetett: a Duda-ellenes hangvételű német tudósítások miatt Szymon Szynkowski vel Sęk külügyminiszter-helyettes a hivatalába kérette a német ügyvivőt.

Steffen Seibert, Angela Merkel kancellár szóvivője pedig azt bizonygatta: Berlin „magától értetődően” nem befolyásolja a lengyel választási kampányt. A cikk szerint Duda két esetben háborodott fel a németek miatt. Philipp Fritz a Die Weltben azt írta, Trzaskowski megfelelőbb elnök lenne Németország számára, mivel „kevésbé konfrontatív hangot ütne meg”. Például szkeptikusan áll hozzá a világháborús kártérítéshez, ami Fritz szerint problematikus kérdés Berlin és Varsó között, és ugyan a háttérben van, de gyorsan megmérgezheti a két ország viszonyát. Vagyis: a németek nem akarnak annyit fizetni, mint amennyivel a lengyelek elégedettek lennének.

Korábban írtuk

Duda Fritzcel kapcsolatos szavai Berlinben is komoly visszhangot váltottak ki, a német elit és a Riporterek Határok Nélkül szervezet is a sajtószabadságra hivatkozott. A Dudát is támogató, jobboldali Jog és Igazságosság 2015-ös hatalomra kerülése óta terítéken van a kérdés, lehet-e számszerűsíteni a náci Németország által okozott világháborús károkat. Az ügy most, az elnökválasztás után, még inkább előtérbe kerülhet. Berlin azonban minden kártérítési igényt kategorikusan visszautasított, 2017-ben újra kijelentve: a kérdést már rendezte, sőt 1953-ban Varsó lemondott minden további követelésről.

A varsói ellenérv szerint azonban a Lengyel Népköztársaság akkoriban nem volt szuverén ország, a szovjetek tartották megszállás alatt, és a szintén a szovjet érdekszférába tartozó Német Demokratikus Köztársaság javára mondott le a kártérítés egy részéről. Itt is euró tízmilliárdokról van szó – említi a Magyar Nemzet. A kampányát a konzervatív, családi értékekre építő Duda még élesebben utasított vissza egy személyét támadó cikket, amely a Fakt piacvezető bulvárlapban jelent meg. A lap tulajdonosa a Ringier Axel Springer Polska, a Magyarországon is ismert svájci–német médiakonszern lengyel leányvállalata. A Fakt azzal vádolta meg a címlapján Dudát, hogy kegyelmet gyakorolt egy pedofil elítélt esetében. Holott a férfi már letöltötte börtönbüntetését, az elnök csak hatályon kívül helyezte a bíróság által elrendelt távolságtartási végzést, az elkövető már felnőtt áldozata kérésének téve eleget.

Ez könyörtelen, piszkos kampány, és most személyesen ellenem irányul. A németek akarnak Lengyelországban elnököt választani? Aljasság, ezzel nem tudok egyetérteni

– mondta Duda.

A Fakt ugyanaz a lap, amely nemrég bocsánatkérést követelt a kormánypárti magyar médiától, amiért az felhánytorgatta Donald Tusk lengyel politikus, európai néppárti elnök nagyapjának világháborús múltját. Előzőleg Tusk Carl Schmitt-tel, a nácizmusban is szerepet vállalt német ideológussal állította párhuzamba Orbán Viktor kormányfőt. A wPolityce lengyel kormánylap szerkesztői akkor elhatárolódtak a Fakttól, és Tuskról szólva rámutattak: a volt lengyel miniszterelnök az EU főbb politikai döntéshozóinak, köztük Berlinnek az igényeit elégíti ki.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.