Jens Spahn az Europe 2021 című nemzetközi fórumon elmondta, hogy az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő EMA-nál lefolytatandó engedélyeztetési eljárásban kell megítélni, pontosan mennyire biztonságos és hatékony az orosz fejlesztésű vakcina.

Hirdetés

Kifejtette, hogy a Szputnyik V gyártása „sokkal összetettebb” folyamat, mint a már forgalmazási engedéllyel rendelkező vakcináké. Ismertette, hogy Oroszországból felkérték a német kormányt, vizsgálja meg, van-e Németországban vagy máshol az EU-ban a termék gyártására alkalmas kapacitás. A kormány „közvetítőként” tevékenykedik az ügyben – mondta.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa Handelsblatt című üzleti lap, a Wirtschaftswoche című gazdasági hetilap, a Die Zeit című politikai hetilap és a Der Tagesspiegel című politikai napilap közös online fórumán arról is szólt, hogy szerinte külpolitikai törekvéseket lehet kimutatni a Szputnyik V EU-s gyártására és piaci bevezetésére irányuló moszkvai kezdeményezés mögött. Mint mondta, a Kreml „nagyon intenzíven” használja külpolitikájában a hazai fejlesztésű vakcinát, holott még nem gondoskodott arról, hogy az egész orosz lakosság lehetőséget kapjon a SARS-CoV-2 elleni védőoltás megszerzésére.

A Szputnyik V-t Németországban az IDT Biologika nevű társaság gyárthatja, amely a Szász-Anhalt tartományi Dessauban működtet oltóanyaggyártó üzemet. Reiner Haseloff tartományi miniszterelnök egy keddi nyilatkozatában meg is erősítette, hogy a vakcina fejlesztői felvették a kapcsolatot a céggel. Mint mondta, a kormány nyitottan, „tabuk nélkül” közelíti meg az ügyet, mert azt vallja, hogy mindent támogatni kell, ami segít a járvány legyőzésében.

Korábban írtuk

Jürgen Betzing, az oltóanyaggyártás globális piacán a legfontosabb szereplők között számon tartott IDT Biologika ügyvezető igazgatója a Mitteldeutsche Zeitung című térségi lapnak elmondta, hogy legalább négy-öt hónapig tartana a Szputnyik V gyártásának előkészítése. Kiemelte, hogy a társaság szaktudása és kapacitása iránt igen komoly a kereslet. Ezt jelzi a többi között, hogy részt vesznek az AstraZeneca amerikai gyógyszeripari óriásvállalat SARS-CoV-2 elleni vakcinájának gyártásában és csomagolásában. Az első nyolcmillió adag oltóanyagot már ki is szállították a dessaui üzemből.