Törökország EU-csatlakozási tárgyalásait és akár az uniós vízummentesség ügyét is veszélyeztethetik a puccskísérelt miatt kezdett tisztogatások – figyelmeztettek hétfőn német kormánypárti politikusok.

Megnehezíti, és akár véget is vethet Törökország 2005-ben kezdődött uniós csatlakozási folyamatának, ha Recep Tayyip Erdogan államfő az alkotmányos jogok további szűkítésére használja fel a kudarcba fulladt katonai államcsínnyel kialakult helyzetet – mondta Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német kereszténydemokrata (CDU) elnöke a Handelsblatt című üzleti lapnak.

Azonban a menekültválság közös kezeléséről kötött egyezményt nem érintheti a puccskísérlet ügye – hangsúlyozta az Angela Merkel kancellár vezette CDU politikusa.

Más CDU-s politikusok is az uniós csatlakozási folyamat leállásának veszélyére figyelmeztettek. Például a szövetségi parlament (Bundestag) EU-ügyi bizottságának elnöke, Gunther Krichbaum a Die Welt című lapnak azt mondta, hogy nem lehet a jogtalanság ellen jogtalansággal harcolni, és „könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint egy antidemokratikus országnak bekerülni az EU-ba”.

A testvérpárt bajor CSU vezetői szerint viszont az EU és Törökország egész kapcsolatrendszerét felül kell vizsgálni, így a vízummentesség megadását is, amelynek felgyorsításáról rendelkezik a menekültválságról kötött megállapodás. „Aki eddig nem vette volna észre, most láthatja, hogy teljes egészében felül kell vizsgálni az EU-Törökország politikát” – mondta Andreas Scheuer, a CSU főtitkára a Handelsblattnak.

Hozzátette, hogy Horst Seehofer pártelnök, bajor miniszterelnök és Angela Merkel kancellár kedden Berlinben megbeszélést folytat a törökországi helyzetről.

Horst Seehofer már egy vasárnapi interjúban jelezte fenntartásait. „Mindig is voltak kételyeim az olyan kezdeményezésekkel kapcsolatban, mint a vízummentesség (a török állampolgároknak), és ezek a kétségek most tovább erősödtek” – mondta a CSU elnöke az ARD országos köztelevíziónak.

A CDU/CSU pártszövetség mellett a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) is élesen bírálták Recep Tayyip Erdogant. A török elnök „támadást indított a demokratikus jogállam ellen”, és a puccskísérletet felhasználja arra, hogy az államapparátust megtisztítsa pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ellenfeleitől – mondta Thomas Oppermann, a Bundestag SPD-frakciójának vezetője a Spiegel Online hírportálnak.

A Törökországgal folytatott uniós csatlakozási tárgyalások végét jelentené, ha Törökországban visszaállítanák a halálbüntetést – jelentette ki a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.

Steffen Seibert tájékoztatóján kiemelte, hogy az EU értékközösség, amelynek „álláspontja világos: kategorikusan elvetjük a halálbüntetést”.

Nem lehet EU-tag olyan ország, amelynek jogrendjében szerepel a halálbüntetés, ezért a halálbüntetés visszaállítása véget vetne a török uniós csatlakozási folyamatnak – mondta a szóvivő.

Hangsúlyozta, hogy a puccskísérlet utáni helyzetben a jogállamiság szabályai és az arányosság elve alapján kell eljárni.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás ügyét „külön kell kezelni”. A megállapodás mindkét fél érdekét szolgálja, végrehajtása pedig halad előre – mondta a német kormányszóvivő.

MTI

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció