Fotó: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron
Hirdetés

A Zöldek politikusa a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy csalódott az orosz olajembargó ügyének elhúzódása miatt.

Rámutatott hogy a tárgyalásokat, egyeztetéseket az Európai Bizottság vezeti. Hozzátette: ha a brüsszeli testület elnöke azt mondja, hogy „megcsináljuk 26-an, Magyarország nélkül, akkor ez egy olyan út, amelyet mindig támogatnék”.

Aláhúzta, hogy nem hallott ilyen javaslatot a bizottság elnökétől, ő maga pedig arra számít, hogy végül „úgy lesz, ahogy mindig is szokott lenni” az EU-ban, vagyis „néhány ország kvázi különjogokat” – könnyítést, haladékot – kap, de az EU egységesen, valamennyi tagország részvételével vezeti be az újabb büntetőintézkedéseket.

Az alkancellárt azért kérdezték az EU helyett nemzeti szinten bevezetendő olajembargó lehetőségéről, mert a legnagyobb kormánypárt, a szociáldemokraták (SPD) részéről Katarina Barley, az Európai Parlament egyik alelnöke a hétvégén ugyancsak a Deutschlandfunknak azt mondta, hogy Magyarország nélkül kellene megvalósítani az Európai Bizottság által május elején bemutatott tervet.

Korábban írtuk

Katarina Barley egyebek mellett azzal indokolta javaslatát, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az embargó akadályozásával „az orránál fogva akarja vezetni az EU-t”, és ezt nem kellene eltűrni.

Robert Habeck a hétfői interjúban a többi között arról is szólt, hogy már eddig is igen hatékonyak az Ukrajna ellen indított háború miatt Oroszországra kivetett szankciók. Az orosz központi bank elnökének kijelentései alapján tudható, hogy „az ország csődben van”, és legfeljebb azon a fejlettségi szinten képes tovább működni, amelyen 1980-ban állt – mondta a német alkancellár.