Fotó: ShutterStock/Foto-berlin.net, illusztráció
Hirdetés

„Aki így viselkedik, az nem szolgálhat a német hadseregben” – hangsúlyozta a tárcavezető fiatal tisztek előtt elmondott beszédében.

Kramp-Karrenbauer felszólította a katonai vezetőket, hogy szolgáljanak első védelmi vonalul a szélsőségességgel szemben. A védelmi miniszter azt kérte tőlük: figyeljenek oda, legyenek következetesek, szigorúak, és ne hallgassanak el semmit.

Litvániából visszahívtak egy páncélgránátos szakaszt, mert – ahogy arról a Der Spiegel című német folyóirat hétfőn beszámolt – áprilisban egy partin antiszemita dalokat énekeltek, erőszakkal fenyegetőztek, társaikat zaklatták, és egy katonát szexuális támadás ért. A Der Spiegel szerint rendszeresen fordultak elő hasonló esetek az egységben, amely Adolf Hitler náci diktátor születésnapjáról is megemlékezett.

A német katonák az Enhanced Forward Prensence nevű, Oroszország elrettentése érdekében létrehozott nemzetközi NATO-misszió keretében tartózkodnak Litvániában.

Korábban írtuk

Kramp-Karrenbauer rámutatott: a botrányba keveredett katonák minden társuk bevetését és teljesítményét, illetve az egész ország jó hírét veszélyeztették. Hozzátette: a legszigorúbban fognak eljárni a felelősökkel szemben, és eltávolítják őket a hadsereg kötelékéből.

„Kiképezték őket. Érzékenyítésen estek át. És mindezek ellenére ilyen helytelenül viselkedtek” – mondta a tárcavezető.

Nem ez volt az első hasonló eset a német hadseregen belül – emlékeztetett honlapján a BBC brit műsorszolgáltató. Tavaly részben feloszlatták, majd megreformálták a KSK nevű elitalakulatot, miután 20 tagjáról kiderült, hogy szélsőjobbos nézeteket vallanak. 2017-ben pedig náci relikviákat találtak két kaszárnyában, amit az összes barakk átvizsgálása követett. A szélsőségek a német rendőrség köreibe is beférkőztek. Múlt héten Hessen tartomány feloszlatott egy elit rendőri egységet Frankfurtban, mert kiderült, hogy a tisztek közül többen szélsőjobboldali csetszobák tagjai voltak.