Fotó: ShutterStock.com/Camilo Concha
Hirdetés

Klaus Holetschek bajor egészségügyi miniszter szerint a többi között mobil oltási csapatokat alkalmaznának az idősotthonokban, illetve gondozóintézményekben, hogy a kockázati csoportokba tartozó emberek megkapják frissítő oltásukat. Mint mondta, ebbe a körbe tartoznak a nagyon idős emberek, illetve azok, akiknek gyenge az immunrendszerük.

A 12 és 17 év közötti korosztály beoltási lehetőségeit is kiterjesztik az iskolakezdés előtt, így országosan elérhetővé teszik számukra a vakcinákat egyebek között az oltási központokban, háziorvosi rendelőkben és iskolákban. Ennek előfeltétele a megfelelő orvosi tájékoztatás, illetve a szülői, vagy gondviselői engedély.

Holetschek hangsúlyozta, hogy a gyerekek esetében a Pfizer/BioNTech-, illetve a Moderna-vakcinákkal fognak oltani.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már májusban engedélyezte a Pfizer/BioNTech oltóanyagát 12 éven felüliek számára, illetve néhány napja ugyanezt az engedélyt megadta a Moderna-vakcina számára is. A németországi úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) ugyanakkor a politikai nyomás ellenére eddig általánosságban nem javasolta a gyerekek beoltását, kivételt ez alól a krónikus betegségekben szenvedők képeznek, akik esetében súlyosabb lefolyású lehet a koronavírus okozta Covid-19 betegség.

Korábban írtuk

A német egészségügyi tárca adatai szerint eddig 900 ezer, 12 és 17 év közötti gyerek kapta meg az oltást.