Elfogták a németországi Düsseldorfban egy 90 éves asszony feltételezett megerőszakolóját – jelentette vasárnap hírportálján a Rheinische Post című lap.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

A düsseldorfi újság beszámolója szerint az október elején történt esettel kapcsolatban először egy „délies kinézetű” támadót kerestek, majd „kelet-európai” kinézetűre változtatták az elkövető leírását a rendőrség ismeretlen tettes ellen kiadott körözési felhívásában.

Végül a helyszínen fellelt DNS-minták alapján egy marokkói születésű spanyol állampolgárt vettek őrizetbe. A 19 éves hajléktalan fiatalembert bolti tolvajlás és zsebtolvajlás miatt már ismerték a rendőrök. Egy szolgálaton kívüli rendőr figyelt fel rá a düsseldorfi főpályaudvaron péntek este, riasztotta kollegáit, és szemmel tartotta a gyanúsítottat, amíg megérkeztek. A gyanúsítottat szombaton előzetes letartóztatásba helyezték.

A hatóságok szerint áldozatára egy templom melletti szűk átjáróban rontott rá a düsseldorfi belvárosban. Az áldozat – aki éppen hazafelé tartott a templomból – a támadás után kórházba került.

A Rheinische Post jelentése alapján a gyanúsított ugyanazon a helyszínen májusban is elkövetett egy támadást, akkor bántalmazott és kirabolt egy 17 éves fiút. Szemtanúk lefogták és átadták a rendőrségnek. Augusztusig előzetes letartóztatásban volt.

MTI