A német tartalékosok szövetségének vezetője, Patrick Sensburg a harckocsik és más nehéz katonai járművek közúti jelzéseinek visszaállítását követelte a német hidakon.

Hirdetés

A sárga tankjelzéseket a hidegháború idején helyezték el Nyugat-Németországban, de a háború befejezése után fokozatosan eltávolították őket az utakról. Ezek a hidak maximális teherbírását jelölték egy speciális katonai besorolás szerint.

„A Bundeswehr jelenleg nem tudja, hogy mely hidakon tud még harckocsikat átvinni, mert sok híd állapota nem egyértelmű, vagy már teljesen le van zárva. Ilyen esetben pedig újra be kell vezetni a katonai járművek terhelhetőségét jelző közúti táblákat”

– mondta Sensburg a Rheinische Postnak – számol be a Ria.

Felszólított arra is, hogy az utakat és hidakat a lehető leghamarabb korszerűsítsék az új „fenyegető forgatókönyvek” megjelenése közepette.

Korábban írtuk

A Bundeswehr egyelőre nem tartja szükségesnek az ilyen közúti jelzések visszaállítását – írja a kiadvány. A fegyveres erők ezt azzal magyarázzák, hogy létezik egy speciális adatbázis a hidak teherbírásáról, amelyet rendszeresen frissítenek. A tartalékosok szakszervezetének vezetője azonban rámutatott arra, hogy ez a rendszer ellenségeskedések esetén nem rugalmas.

(Magyar Hírlap)