Népszerűtlen az Európai Unióban a nyugat-balkáni bővítés ügye, és valószínűtlen, hogy a térségből újabb országok csatlakoznak a közösséghez a belátható időben – mondta Günter Verheugen, az Európai Bizottság volt bővítési biztosa egy csütörtöki interjúban.
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Günter Verheugen a Szófiában zajló EU-Nyugat-Balkán csúccsal kapcsolatban a Südewestrundfunk (SWR) német regionális közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva kiemelte, hogy a Balkán nemcsak földrajzilag, hanem politikailag és kulturálisan is Európához tartozik, így az EU-ban lenne a helye, a térség újabb államainak csatlakozása mégsem olyan ügy, amely igazán megmozgatja, lelkesíti az EU-s állampolgárokat.
    
Éppen ellenkezőleg, a nyugat-balkáni bővítés folytatása igen népszerűtlen. Ha egy uniós tagország kormányfője mindenképpen el akarja veszíteni a következő választást, elég azt hajtogatni, hogy „fel akarom venni a balkáni országokat az EU-ba” – mondta a brüsszeli bizottság egykori biztosa.
    
A német szakember – volt politikus, jelenleg egyetemi oktató – szerint a Jugoszlávia széthullása révén lezajlott délszláv háború megmutatta, hogy a térséget nem szabad magára hagyni, különben nem lesz béke Európában. Ez volt a fő oka annak, hogy a térség országai előtt megnyitották az EU-csatlakozás kilátását. Az elképzelés az volt, hogy az uniós tagság lehetősége ösztönzi a reformokat, és a régió országai a csatlakozás révén könnyebben megoldják a szomszédsági konfliktusaikat.
    
Azonban a folyamat nem a reményeknek megfelelően alakult, „a frusztráció és csalódottság mindkét oldalon nagyon nagy” – mondta Günter Verheugen.
    
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság szerint Szerbia és Montenegró 2025-re készen állhat az uniós tagságra, azt mondta, hogy Montenegró esetében elképzelni is nehéz, hogy Jean-Claude Juncker bizottsági elnök miből vezeti le ezt a következtetést és „honnan vette ezt a dátumot”, a térség többi államát tekintve pedig még egy körülbelüli dátumot sem lehet megjelölni a csatlakozásra.
    
Günter Verheugen 1999-től 2004-ig töltötte be az Európai Bizottság bővítési biztosi tisztséget, 2004 és 2009 között az iparért és a vállalatokért felelős biztos, egyben bizottsági alelnök volt. Jelenleg a német-lengyel határon, az Odera melletti Frankfurtban működő nemzetközi Viadrina Európa-Egyetem címzetes egyetemi tanára, az Európai tanulmányok szakirány oktatója.