Csak két módon vehetjük fel a kesztyűt: vagy leszámolunk velük – ami továbbra is szerepel a lehetőségek között -, vagy elrettentjük őket – fejtette ki Netanjahu mintegy 70 külföldi nagykövet előtt Tel-Avivban. Hozzátette: az izraeli kormány jelenleg a kíméletlen elrettentést gyakorolja.

Hirdetés

A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: nem zárnak ki egyetlen lehetőséget sem.

Rámutatott: jelenleg azon vannak, hogy csökkentsék a Hamász kapacitásait, terrorista eszközeit, és elszántságát.

„Reméljük, hogy visszaállíthatjuk a nyugalmat, méghozzá gyorsan” – fogalmazott, aláhúzva, hogy eközben az izraeli kormányzat „maximálisan mindent megtesz” a civil áldozatok elkerülése érdekében.

Korábban írtuk

Az izraeli miniszterelnök leszögezte: ha a Hamász úgy kerül ki ezekből az összecsapásokból, hogy győztesként tekinthet magára, akkor „ez vereséget jelent mindnyájunk, minden demokrácia számára”.

Netanjahu megjegyezte: Izrael „nem kereste” ezt az újabb konfliktust. Az erőszak szerinte a palesztin választások elhalasztása miatt robbant ki. A voksolásra – 15 év után először – május 22-én került volna sor, de Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke elnapolta a választásokat mindaddig, amíg Kelet-Jeruzsálemben is lehet majd urnákhoz járulni. Netanjahu úgy vélekedett, hogy a választásokból a Hamász került volna ki megerősödve, és Abbász ennek akart volna elébe menni a halasztással.

Május 10-e óta fokozódott az erőszak Izrael és a Gázai övezet palesztin fegyveres csoportjai között. A felek több ezer rakétát lőttek ki egymásra, a támadásokban legalább 219 palesztin és 12 izraeli vesztette életét hivatalos adatok szerint.

Az izraeli erők azt állítják, hogy olyan célpontokat támadtak, ahonnan rakétákat lőttek ki, valamint a Hamász raktárait, főhadiszállásait, vezetőinek otthonait és alagutakat vettek célba.

Egy magas rangú izraeli katonai tisztségviselő az AFP hírügynökség szerint már korábban jelezte: az ország vezetése tanulmányozza egy esetleges tűzszünet időszerűségét, ugyanakkor a Gázai övezet elleni offenzíva meghosszabbítására is készen áll.