Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
Hirdetés

Trump a Fehér Házban fogadta Nancy Pelosi házelnököt és Chuck Schumert, a demokraták szenátusi frakciójának vezetőjét, a megbeszélést azonban nagyon rövid időn belül megszakította. Az elnök arra hivatkozott, hogy a demokraták „koholt vádak” alapján indítanak vizsgálatokat ellene és munkatársai ellen.

Kedden este Trump még azt mondta: megállapodásra törekszik a demokratákkal a tervezett nagy infrastrukturális beruházások kérdésében, valamint az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új amerikai-kanadai-mexikói kereskedelmi egyezmény ratifikálása ügyében. Szerdán reggel azonban két Twitter-bejegyzésben is támadta a demokratákat, kifejtve, hogy „boszorkányüldözést ” folytatnak ellene, továbbá kifogásolta a demokraták körében napok óta tartó vitát arról, hogy vajon meg kellene-e indítani ellene a felmentését célzó alkotmányos eljárást (impeachmentet).

Közben a szerdai megbeszélések előtt Nancy Pelosi újságírók előtt azzal vádolta meg az elnököt, hogy azért nem támadja a tervezett képviselőházi vizsgálatokat, mert „leplezni” akar egy sor dolgot. A házelnök azonban arról nem nyilatkozott, hogy támogatja-e pártját az impeachment ügyében.

A megszakított megbeszélések után Trump közölte: a demokratáknak el kell dönteniük mit akarnak: vizsgálatokat indítani ellene, vagy együttműködni vele.

„Egyáltalán nincs takargatnivalóm” – szögezte le a Rózsakertben tartott sajtótájékoztatóján Trump, majd utalt a Mueller-vizsgálatra, amely megállapította, hogy sem Trump, sem kampányának munkatársai nem játszottak össze oroszokkal a 2016-os választási kampány idején. Az elnök – miközben a Mueller-vizsgálatot az eltávolítására tett kísérletnek nevezte – megismételte: „nem volt összejátszás, nem akadályozta az igazságszolgáltatást”. Egyúttal „visszaélésnek” minősítette, hogy a demokraták a Mueller-vizsgálat megállapításai ellenére szerinte megpróbálják újra lefolytatni a vizsgálatot.

A megszakított megbeszélések után Nancy Pelosi azt nyilatkozta: „imádkozom az Egyesült Államok elnökéért és az Egyesült Államokért”. Richard Durbin demokrata párti szenátor, aki jelen volt a megbeszéléseken, úgy fogalmazott: „drámai pillanatok” voltak a Fehér Házban.

Amerikai sajtójelentések – például a Politico című lap információi – szerint Trump „láthatóan haragosan” lépett be a szobába, és perceken keresztül támadta a demokrata politikusokat. Majd úgy viharzott ki, hogy a demokratákat nem is engedte szóhoz jutni. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője úgy vélekedett: Trump „kirohanási jelenete” előre megtervezett volt.