Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A témát újra előveszik majd egy hétfői párizsi tanácsozáson, amelyen a bel- és külügyminiszterek vesznek részt – tette hozzá. A cél, hogy legyen legalább 15 olyan tagország, amely egyetért egy ideiglenes mechanizmus kialakításával – emelte ki.

A szerda este megkezdett tanácskozáson a tagországoknak „nagyon eltérő véleményük volt”, egyesek egyáltalán nem akarnak átvenni migránsokat másoktól, mások szolidaritást kérnek a többiektől, és sokakat aggaszt, hogy egy ilyen mechanizmussal csak ösztönöznék a migránsokat a veszélyes utazás vállalására – mondta Castaner.

Az EU tagországai régóta nem tudnak megállapodni abban, hogy milyen közös megoldást alakítsanak ki az Afrikából Európába érkező illegális migrációra. A Földközi-tengeren át lélekvesztőkön elindulók legtöbbje Olaszországba került, de a jobboldali olasz kormány tavaly óta erélyesen ellenáll annak, hogy ez továbbra is így legyen, követeli, hogy a többi tagállam is vegye ki a részét a migránsok befogadása jelentette teherből – írta a dpa hírügynökség.

„Több ország minisztere is dicsérte Olaszországot amiatt, hogy (most már) megvédi a határait, és ennek az lett az eredménye, hogy jelentősen csökkent az Európába érkezők és a tengeren életüket vesztők száma is”

– írta a Twitteren a csütörtöki tanácskozás alatt Matteo Salvini olasz belügyminiszter.

Salvini szerda este vitába keveredett francia és német hivatali kollégájával, Castanerrel, illetve Horst Seehoferrel arról, hogy a mentőhajók holt tegyék partra a tengeren megmentett migránsokat.

Az olasz miniszter hivatalának csütörtöki közleménye szerint Franciaország és Németország nagyon szeretett volna elfogadtatni az uniós belügyminiszterekkel egy olyan dokumentumot, amelyben az szerepel, hogy a földközi-tengeri tagországoknak fő felelőssége a migránsok kimentése. Olaszország és Málta elutasította ezt.

Salvini hivatala szerint ennek az a veszélye, hogy csak a menedékkérőnek minősülő migránsokat fogják átvenni más tagországok, és Olaszországnak, Máltának maradnának meg azok, akik nem minősülnek menedékkérőnek, vagyis illegális migránsok, és az ő visszaszállításuk nehéz.

A partra szállítási pontokról szeptemberben Máltán újra tárgyal majd Franciaország, Németország, Málta és Finnország – zárul az olasz hivatali közlemény.

A Németország és Franciaország által támogatott ideiglenes mechanizmus keretében minden egyes migráns esetében külön döntenének arról, hogy melyik tagország vegye át őt – mondta Seehofer csütörtökön.

A német belügyminiszter korábban elállt attól az álláspontjától, hogy rögzített elosztási kvóták legyenek, mert ezt – mint érvelt – „de facto határnyitásként” értelmeznék a migránsok.

Seehofer még szerdai berlini sajtótájékoztatóján azt mondta erről: magától értetődő, hogy az embereket meg kell menteni a vízbefúlástól, és biztonságos kikötőbe kell szállítani.

„De ennek nem kell feltétlenül európai kikötőnek kell lennie” – tette hozzá. Méltatta azt a támogatást, amelyet az olasz hatóságok nyújtanak a líbiai parti őrségnek a mentésben.