Novák Katalin kiemelte: a Nyugat-Balkán békéje Európa békéjének záloga, ezért is kiemelten fontos, hogy a nyugat-balkáni térség országai mielőbb csatlakozzanak az Európai Unióhoz. Ebben Magyarország közvetítő, segítő szerepet nyújt – tette hozzá.

Hirdetés

A magyar államfő elmondta, hogy az albán köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésen a téma volt még az orosz-ukrán háború, az illegális migráció elleni fellépés, valamint demográfiai kérdésekről és a két ország közötti gazdasági kapcsolatokról is tárgyaltak.

Novák Katalin hangsúlyozta: a nyugat-balkáni térség országai számíthatnak Magyarországra az európai integrációs csatlakozás folyamatában. Kiemelte, hogy a Nyugat-Balkánnal kapcsolatban most a stabilitás a kulcs, hiszen ez egy olyan térség, ahol könnyen eszkalálódhat a helyzet. Kiemelte: az albán elnökkel mindketten a deeszkalációban érdekeltek, így Koszovó kapcsán is. Kiemelte: a nyugat-balkáni térség békéje és biztonsága lebeg a szemük előtt. Magyarország mindezt a folyamatos egyeztetéseken párbeszédekkel, valamint az európai integrációs folyamatok támogatásával segíti – tette hozzá.

Az államfő kiemelte: Magyarország minden fórumon hangsúlyozza, hogy az albán integrációt is minél előbb véghez kell vinni, hogy ország az Európai Unió teljes jogú tagjává válhasson.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban felhívta a figyelmet a háborús felek mielőbbi tárgyalóasztalhoz ülésének és a béketárgyalások megkezdésének fontosságára. Hangsúlyozta, hogy Kárpátalján 150 ezer magyar él kisebbségben, s Ukrajna részéről jogaik visszaszorítása, csorbítása elfogadhatatlan. Szólt az Ukrajnából hazánkba menekült mintegy 2 millió emberről is, akiknek Magyarország segítséget nyújt.

A gazdasági kapcsolatokról szólva kifejtette, hogy a magyar befektetések száma jelentősen növekszik Albániában, Magyarország korábban a 25. külföldi befektető volt, de immár a 10. helyre lépett elő.

Novák Katalin közölte, hogy a megbeszélésen az illegális migrációval szembeni közös fellépésről, valamint demográfiai kérdésekről is szó volt. A köztársasági elnök meghívta Bajram Begaj albán köztársasági elnököt a Családbarát Elnökök Hálózatába, valamint a szeptemberi demográfiai csúcsra Budapestre.

A magyar államfő újságírói kérdésre reflektált arra, hogy az Európai Parlament éppen ma szavaz arról a határozatról, amely a magyar EU soros elnökség megakadályozását célozza. Novák Katalin hangsúlyozta: „Én abban bízom, hogy az Európai Parlament, aki a jogállamiság őrének tartja magát, demokratikus úton marad, és nem lép le erről. Ez pedig azt jelenti, hogy az Európai Unió soros elnökségét 2024 második félévében Magyarország fogja betölteni, ráadásul reményeim szerint magas színvonalon. Joggal bizakodom, hogy nem születik antidemokratikus, a jogszabályokat felrúgó döntés ebben a vonatkozásban, és így fel sem merül komoly emberek között, hogy az Európai Uniós elnökséget el lehetne vitatni Magyarországtól.”

Bajram Begaj albán köztársasági elnök a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki, hogy Magyarország támogatja Albánia európai integrációját. A régiós együttműködésről szólva kifejtette, hogy értékeli Magyarország elkötelezettségét a nyugat-balkáni régió stabilitása felé, beleértve a katonai személyzeti hozzájárulást Koszovóban a KFOR részeként.

Elmondta: a megbeszélésen kiemelte a nyugat-balkáni régió geopolitikai fontosságát, figyelembe véve a friss változásokat, a Koszovó és Szerbia közti párbeszéd támogatásának fontosságát, Koszovó támogatását nemzetközi szervezetekhez való csatlakozásában, beleértve az Európai Tanácsot is.

Bajram Begaj közölte: a megbeszélésen értékelték a két ország közti együttműködést a nemzetközi szervezetek terén, ami kölcsönös jelöltségek támogatásában is megnyilvánult. Hozzátette: Magyarország támogatta Albánia jelöltségét, hogy az ENSZ Bizottság Biztonsági Tanácsának ideiglenes tagja legyen a 2022-2023-as időszakban.

Novák Katalin hivatalos albániai látogatásának első napján, csütörtökön Ermonela Felaj házelnök-helyettessel is találkozik, a Nemzeti Mártírok Temetőben megkoszorúzza a Mártírok sírját, valamint üdvözlő beszédet mond az albán parlament plenáris ülésén.

Pénteken Erion Veliaj főpolgármestertől veheti át Tirana város kulcsát, majd Geraldine királyné szobránál helyezi el az emlékezés virágait.

Korábban írtuk