Az ügyben eljáró floridai szövetségi bíró az igazságügyi minisztérium beadványát hozta nyilvánosságra, benne a házkutatáskor készített leltárral. Ebben az áll, hogy a floridai Trump-rezidencián a nyomozók magánjellegű iratok között tárolva találtak minősített dokumentumokat. Az összegzés alapján összesen mintegy 100 iraton szerepelt a „bizalmas”, „titkos”, vagy „szigorúan titkos” minősítés.

Hirdetés

Ezek mellett 11 ezer nem minősített kormányzati dokumentum is a hatóság birtokába került, valamint egyéb személyes dokumentumokat, fényképeket, magazinokat, kivágott újságcikkeket, könyveket is lefoglaltak, szerepel a leltárban ruházat/ajándék megjelöléssel is több tétel.

Az irodákban talált dokumentumok között volt több tucat üres dosszié „minősített” felirattal – áll a minisztérium bírósági beadványában.

Az üres dossziékkal kapcsolatban a CNN-nek név nélkül nyilatkozó szakértő azt mondta, hogy ezek kérdéseket vetnek fel, ám nem szükségszerűen jelentik azt, hogy korábban tartalmaztak is minősített iratokat, hiszen a kormányzati gyakorlat alapján az ilyen dossziékat gyakran újra felhasználják, ezért üresen állnak.

Korábban írtuk

A minisztériumi dokumentumokból kiderült, hogy a Mar-a-Lago nevű rezidencián tartott augusztus 8-i házkutatást szövetségi törvények megsértésének gyanújával kezdeményezték.

Az ügyben eljáró szövetségi bíró csütörtökön tartott meghallgatást Floridában, amelyen Donald Trump ügyvédeinek kérését mérlegelte, hogy kirendeljen-e független jogi szakértőt az iratok hatósági átvizsgálásához. A volt elnök képviselői az eset példátlanságára és az átláthatóságra hivatkozva kérték a külső szakértő kijelölését.

A szövetségi igazságügyi minisztérium képviselői a bíró előtt azzal érveltek, hogy egy ilyen szakértő kinevezése lelassítaná az eljárást és sértené a nyomozás érdekeit. A minisztérium korábban a héten azt is bejelentette, hogy már elvégezte a lefoglalt iratok átvizsgálását, ami szintén szükségtelenné teszi a független szakértő jelenlétét.

A szakértő kijelöléséről csütörtökön nem született döntés a floridai bíróságon.