A 2016-os elnökválasztási kampányban Hillary Clintont – aki Barack Obama kormányzatában külügyminiszteri posztot töltött be – erőteljes támadások érték, mert hivatali levelezésének jó részét nem a hivatalos és biztonságos külügyi számítógépes rendszeren, hanem a magánszerverén bonyolította, lehetőséget teremtve ezzel titkosított információk kiszivárgására is.

Hirdetés

Az ügyben vizsgálat is indult, de a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nem emelt vádat Clinton ellen, csupán azt állapította meg, hogy „rendkívül hanyag” volt.

A republikánus politikusok, főként Donald Trump amerikai elnök azóta is gyakran élesen bírálta Clintont levelezési gyakorlata miatt, megjegyezve, hogy több ezernyi e-mail eltűnt a rendszerből. A kampányrendezvényeken a republikánus hívek gyakran kórusban követelték Hillary Clinton bebörtönzését.

Donald Trump egy csütörtök esti televíziós interjúban és egy pénteki rádiós műsorban is utalt a vitatott levelekre. „Ott vannak a külügyminisztériumban, de Mike Pompeo képtelen volt nyilvánosságra hozni, ami nagyon is sajnálatos” – fogalmazott az elnök csütörtök este a Fox televízióban. Pénteken pedig Rush Limbaugh jobboldali rádiós műsorában arról beszélt, hogy Hillary Clintonnak „börtönben a helye”.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

Mike Pompeo pénteken kijelentette: a lehető legrövidebb időn belül nyilvánosságra hozzák a levelezést. Mint mondta: „kiadjuk az információkat, így az amerikai nép is láthatja ezeket”. A külügyminiszter hangsúlyozta: az e-mailek nyilvánosságra hozatalakor vigyáznak arra, hogy se hírszerzési források, se hírszerzési módszerek ne kerülhessenek nyilvánosságra.