Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna
Túlélők után kutatnak mentőalakulatok tagjai összedőlt épületek romjai között a délkelet-törökországi Kahramanmarasban 2023. február 7-én.
Hirdetés

A tragédiának mostanáig 42 ezer sérültjéről tudni, a földmozgások pedig súlyos károkat okoztak az infrastruktúrákban.

A mentők versenyt futnak az idővel, hogy túlélőket találjanak a romok alatt. A mentési munkálatokat nehezíti a rossz időjárás, a török belügyminiszter kedden arra figyelmeztetett, hogy a következő 48 óra kulcsfontosságú lesz.

Szerdán várhatóan a földrengés egyik epicentrumába, a dél-törökországi Kahramanmaras tartományba utazik Recep Tayyip Erdogan török elnök. Az államfő elmondta, hogy a 85 milliós országban 13 millió embert érintett a katasztrófa.

Hatóságok szerint már több mint nyolcezer embert szabadítottak ki a romok alól, és mintegy 380 ezren mentek a helyi vezetés által kialakított menedékhelyekre vagy szállodákba.

Szíriában a kormányerők ellenőrizte térségben Damaszkusz közlése szerint 1250-re nőtt a halottak száma, 2054-re a sérülteké, míg a lázadók irányította zónában a helyi segélyszolgálatok azt közölték, körülbelül 1300 halottat találtak, és arra figyelmeztettek, hogy mivel még mindig rengetegen vannak a romok alatt, ez a szám vélhetően tovább nő majd. Hozzátették, hogy egyelőre 2600 sérültről tudnak.

Törökország délkeleti és Szíria északi részét hétfőre virradóra rázta meg több erős földrengés, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A hajnalitól függetlenül a déli órákban egy újabb, 7,6-os magnitúdójú földmozgásról érkezett jelentés a dél-törökországi Kahramanmaras Elbistan körzetéből.

Azóta több száz utórengést jelentettek.

Korábban írtuk