A férfi július 16-án Thaiföld népszerű üdülőszigetére, Phuketre utazott, majd majomhimlőhöz hasonló tünetekkel jelentkezett egy helyi kórházba. A kórház munkatársai a CNA-nek elmondták, hogy július 16-án „vérmintát és kenetet vettek a betegtől a laboratóriumi vizsgálatokhoz”. Az eredmény július 18-án pozitív lett a majomhimlő vírusra.

Hirdetés

„Július 18-án, körülbelül 18 órakor tudtuk meg az eredményt (.) [Ekkor] a kórház felhívta a beteget, hogy jelentkezzen az orvosi kezelésre, de ő erre nem volt hajlandó és kikapcsolta a telefonját” – mondta Dr. Koosak Kookiatkul, Phuket Közegészségügyi Hivatalának igazgatója egy július 22-ei sajtótájékoztatón.

A thaiföldi egészségügyi hatóságok közölték: a férfi mozgását egy ideig sikerült nyomon követniük térfigyelő kamerák által rögzített felvételek segítségével, ám azután nyoma veszett a nigériai állampolgárnak, akit azért keresnek, hogy orvosi kezelést kaphasson, és megakadályozhassák, hogy másokra is átterjessze a vírust.

(forrás)

Korábban írtuk