„A szankciók hatásosak, s erőfeszítések folynak a háború befejezésére” – mondta a német kormányfő az ukrajnai háborúról Jeruzsálemben az újságíróknak. Bennett az oroszokat meg nem nevezve azt emelte ki, hogy „még nem késő a feleket bevinni a csatatérről a tárgyalószobába”. „Vezetőként kötelességünk mindent megtenni a vérontás megállítására” – hangsúlyozta Bennett, miután kettejük sajtótájékoztatóját azzal a megjegyzéssel nyitotta meg, hogy előzőleg a tárgyalásaikon hosszasan beszélt a német kancellárral az ukrajnai helyzetről.

Hirdetés

„Izrael Ukrajna népe mellett áll, rengeteg humanitárius felszerelést küldtünk”- hangsúlyozta az izraeli kormányfő. Kitérően válaszolt arra a kérdésre, hogy Izrael miért nem támogatja az Oroszország elleni szankciókat: „Precíz és felelősségteljes politikánk van, melynek célja az ukrán nép megsegítése. Mindent megteszünk, amit csak tudunk” – felelte a sajtó szerint Oroszország szíriai katonai jelenléte miatt óvatosan fogalmazó miniszterelnök.

„Szörnyűek az ukrajnai hírek. Tele vagyunk aggodalommal a konfliktus alakulása miatt, s mindent el kell követni a helyzet megváltoztatásáért” – mondta Scholz. „Már most is látjuk a menekültek számát, sokan érkeznek Európába, és ez még növekedni fog. Erőfeszítéseket teszünk a háború befejezésére, béketárgyalások folytatására. A harcok minden egyes napja rombolja az infrastruktúrát, kioltja civilek és katonák életét mindkét oldalon, és ezt meg kell akadályozni”- tette hozzá.

„Világos az irányunk: nem kezdünk katonai támadásba a NATO-val, nem lesz katonai szerepvállalás, ez a jelenlegi helyzetben nem lenne helyes”-hangsúlyozta. „A szankciók hatásosak, s ezt azt jelenti, hogy a megfelelő megközelítést kezdtük alkalmazni. Jelenleg fenn kell tartanunk a következetességet és az óvatosságot”- tette hozzá. „Fontos volt számomra, hogy a bonyolult helyzet ellenére eljöjjek Izraelbe” – nyilatkozott Scholz, aki kinevezése óta először látogatott az országba, ahol Bennettel folytatott megbeszélése előtt felkereste a Jad Vasem holokausztmúzeumot is.

Korábban írtuk