„Öt százalék évente több mint 200 milliárd euró lenne, miközben a szövetségi államháztartás alig éri el az 500 milliárdot” – hangsúlyozta Scholz. „Ez csak hatalmas adóemelésekkel, vagy súlyos megszorításokkal volna megvalósítható számunkra fontos számos kérdésben” – tette hozzá.

Hirdetés

A német kancellár, aki pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) csúcsjelöltje a február 23-i előrehozott választásokon, ugyanakkor megígérte, hogy Németország képes lesz a NATO jelenlegi célkitűzését teljesíteni, ami tagállamonként a GDP 2 százalékát irányozza elő védelmi célokra. „Garantálhatom, hogy továbbra is gazdasági teljesítményünk 2 százalékát védelemre fogjuk költeni. Aki azt mondja, hogy ez nem járható út, az mondja meg azt is, hogy honnan vegyük a pénzt” – fűzte hozzá.

Scholz arról is szót ejtett, hogy elutasítja azt, hogy más helyen történő megszorításokból finanszírozzák a kijevi vezetésnek szánt fegyverszállítmányokat. „Elutasítom, hogy a nyugdíjakból vegyünk el, elutasítom, hogy az önkormányzatok támogatásának kurtításával csináljuk, s azt is, hogy kevesebb pénzt fektessünk be a vasútba és a közúti hálózatba” – húzta alá a német kancellár. A szociáldemokrata politikus leszögezte, hogy Ukrajna támogatását külön kell finanszírozni.

Korábban írtuk