Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Hirdetés

Conte újságíróknak adott nyilatkozatában aláhúzta, a csúcsjelölti rendszer – amely szerint az európai parlamenti választáson legtöbb szavazatot szerző pártcsalád vezető jelöltje lenne az Európai Bizottság következő elnöke – nem lehet az egyetlen kritérium a javasolt személy kijelölésére.

Az olasz miniszterelnök kérdésre válaszolva elmondta: a helyzet állása szerint nem lehet tudni, hogy a csúcstalálkozó alkalmával megállapodás születik-e a kérdésben, „a kiválasztási folyamat ugyanis továbbra is nehézkes”.

Az uniós tagországok vezetőinek sokkal rugalmasabbnak kell lenniük a jelöltek keresését illetően – tette hozzá.

Frans Timmermans szociáldemokrata politikus jelöltségét illetően Conte azt mondta: „majd meglátjuk”.

Mivel a tagállami vezetők nem értek el előrelépést, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vasárnap éjjel 11 órakor felfüggesztette a rendkívüli európai uniós csúcstalálkozót, hogy kétoldalú megbeszéléseket folytasson a tagállamok vezetőivel.

Tusk mintegy nyolc órán keresztül tárgyalt egyenként a 28 uniós ország vezetőjével, hogy tisztább képet kapjon a jelöltek személyét érintő tagállami preferenciákról. A tárgyalásokat ismét 28-as körben reggel hét óra után kezdték újra.

A tagországok állam-, illetve kormányfői vasárnap este kezdtek rendkívüli találkozót Brüsszelben, ezen egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.