Az olasz népszavazás eredményét értékelő hétfői olasz lapok szerint Matteo Renzi miniszterelnök rosszul mérte fel a belpolitikai helyzetet, és a saját maga ásta verembe esett bele.

A legnagyobb példányszámú olasz napilapnak, a Corriere della Serának a főcíme így szól: „Áradtak a nemek – Renzi távozik”. A vezércikk fő gondolata az, hogy most leginkább felelősségtudatra van szükség mind az államfő, mind a pártok részéről. A cikkíró megjegyzi, hogy Matteo Renzi miniszterelnök nagyon merész volt, amikor népszavazásra bízta kormánya sorsát, amely nem választások útján került hatalomra, és épp az általa kívánttal ellentétes hatást ért el. Arra buzdította az olaszokat, hogy vegyenek részt a népszavazáson, mert azt gondolta, hogy támogatni fogják a terveit, de túlbecsülte saját támogatottságát, azt gondolta, hogy még mindig a 2014-es európai parlamenti választásokon van, amelyeken a Demokrata Párt (PD) élén elsöprő, majdnem 40 százalékos győzelmet aratott. Rosszul ítélte meg azt is, hogy most milyen a társadalom helyzete Olaszországban, mit gondol a közvélemény – állapítja meg.

A Corriere megjegyzi, hogy nyilvánosan most minden ellenzéki párt előre hozott választásokat követel, de szerinte a színfalak mögött egyik sem akarja ezt, mert az ellenzéki pártoknak – a jobbközépnek, amelyet Silvio Berlusconi vezet, és szakadás fenyegeti, de az Öt Csillag Mozgalomnak is – meg kell erősödniük ahhoz, hogy választást tudjanak nyerni.

A Corriere kiemeli, hogy bár Renzi többször is elérzékenyült, amikor éjfél után bejelentette lemondását, voltak, akik állítólag könnyezni is látták, mégis több mint ezer napos kormányzása alatt nem tett mást, mind állandóan azt ismételgette – mint egy mantrát -, hogy be fog indulni az olasz gazdaság fejlődése. Pedig ezt a mutatók nem támasztották alá. Mindenesetre lezárult egy korszak az országban, és valami teljesen más fog elkezdődni – véli a lap. Emlékeztetett, hogy Renzi kormánya volt a 63. az Olasz Köztársaság 1946-os megalakulása óta, 33 hónapig volt hatalmon.

A La Repubblica, a kormányzó Demokrata Párthoz (PD) közel álló balközép napilap azt írta, hogy Renzi népszavazási kezdeményezése ugrás volt az ismeretlenbe. Még nem volt olyan kormány a nyugati demokráciákban, amely ezer napos fennállás után túl tudott volna élni egy népszavazást, amelyen a miniszterelnök az igenek és a nemek arányához kötötte, hogy a helyén maradjon-e vagy sem. A lap szerint valószínű, hogy most a PD-ben is leszámolás következik. Keddre összehívták a párt vezetőségét, és valószínű, hogy Renzi a kormányfői szék után a párt vezetését is el fogja veszíteni.

Az Il Sole 24 Ore című gazdasági napilap azt hangsúlyozza, hogy nem lehet tovább várni a tettekkel a gazdaságban, a piacok nagyon gyors válaszokat várnak.

A La Stampa szerint Pietro Grasso, a szenátus elnöke, Pier Carlo Padoan gazdasági és pénzügyminiszter vagy Graziano Delrio infrastrukturális minisztert lehet a következő olasz kormányfő. A lap szerint példa nélküli válság a mostani, mert a kormánynak megvan a többsége a törvényhozásban, de vereséget szenvedett a referendumon, az ellenzék viszont kisebbségben van, nem tud kormányt alakítani.

A La Stampa hozzáteszi, hogy az úgynevezett láthatatlanok, a Renzi által csendes többségnek nevezett egyszerű emberek szavaztak nemmel, azok, akik már nem hisznek a politikai vezetőknek. Az ország most rádöbbent, hogy létezik a nép mint olyan, amely képes fellázadni. A La Stampa szerint a népszavazáson a gazdasági válságban meggyengült középosztály – amely nem látja gyermekei és unokái jövőjét -, a munkanélküli fiatalok, valamint az állását a bevándorlóktól és a migránsoktól féltő munkásosztály szavazott nemmel, illetve mindazok, akik úgy érzik, magukra hagyták őket.

A jobbközép, ellenzéki Il Giornale című lap szerint Renzi beképzeltsége és hiúsága miatt nem tudta jól felmérni a helyzetet. Hatalmas politikai örökséget herdált el, pedig kezdetben, 2014 februárjában nagyon sok reményt fűztek hozzá. Az olaszoknak nem volt elég a Renzi nyújtotta alamizsna, abból nem tudtak talpra állni. Renzi nem érzékelte, hogy félelem uralkodik az országban, és elhalványult az őhozzá fűzött remény. Ebben az instabil politikai helyzetben Brüsszel hamarosan ismét be fogja nyújtani Olaszországnak a számlát, többé nem fog szemet hunyni a túlzott olasz államadósság felett, meg fogja indítani miatta a túlzottdeficit-eljárást – véli az Il Giornale.

MTI