Az Európai Néppártot ma szinte lehetetlen megkülönböztetni az Európai Szocialisták Pártjától, véli Lucio Malan, a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei jobboldali párt szenátora, aki szerint a Fidesznek az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójában lenne a helye. Az ellenzéki olasz politikus a Magyar Nemzetnek adott interjúban az Olaszországot sújtó migrációról, a gyermekek jogait veszélyeztető LMBTQ-propagandáról és az eutanázia legalizálásának céljával kezdeményezett referendumról is beszélt.

Hirdetés

– Ön nemrég azt a szokatlan döntést hozta, hogy a Mario Draghi vezette kormánytöbbeséget elhagyva átül az ellenzék soraiba. Mi volt az oka a pártváltásnak?

– Huszonhat éven keresztül a Silvio Berlusconi vezette Hajrá, Olaszország! tagja voltam. Azé a párté, amely a mai napig a néppárt soriban foglal helyet. Az évek során azonban határozott irányváltás ment végbe az Európai Néppárton belül, olyannyira baloldalra tolódott, hogy szinte lehetetlen megkülönböztetni az Európai Szocialisták Pártjától. 

Kézenfekvő döntésnek tartom, hogy Orbán Viktor megvált a néppárttól, véleményem szerint a legmegfelelőbb helye a Giorgia Meloni vezette Konzervatívok és Reformerek soraiban lenne a nagyobbik magyar kormánypártnak.

Az én helyzetem is kicsit hasonló a Fideszéhez. Azt éreztem, hogy a Mario Draghi vezette kormány irányvonala egyre távolabb van az általam vallott értékektől. Képtelen voltam támogatni egy rövid távon gondolkodó, segélyközpontú, helytelen gazdasági döntéseket hozó, az LMBTQ-jogokat és a genderideológiát propagáló kormányt. Nem beszélve az egészségügyi vészhelyzet kezeléséről. Nagyobb hangsúlyt fektet az oltás felvételének kötelezővé tételére, mint a betegek gyógyítására. Ráadásul a nem, szexuális irányultság vagy fogyatékosság miatti diszkriminációt büntetni szándékozó, Alessandro Zan nevével fémjelzett törvényjavaslat parlamenti vitára bocsátását megelőzően a katolikus egyház, valamint további két keresztény egyház vezetője is levélben fordult Mario Draghi kormányfőhöz (a baloldal által kezdeményezett törvénytervezetet az LMBTQ-közösség tagjai jogainak bővítéséről október végén megbukott a parlament felsőházában – a szerk.). Az államok közötti megállapodásra hivatkozva kérték a minisztertanács elnöke beavatkozását a vallásszabadság biztosítására. A kormányfő válaszra sem méltatta az egyházi vezetőket. Ez csak néhány indok…

Korábban írtuk

– Ön az elmúlt években többször lépett fel a szenátusban az LMBTQ-propaganda ellen. Mit gondol, az olaszok a Zan-törvénytervezet megbuktatásával végleg megszabadultak az ideológiai nyomástól?

– Nem, sajnos egyáltalán nem szabadultunk meg, a gyermekek érzékenyítése folytatódik az oktatási intézményekben. A törvény megbuktatásával csak azt tudtuk elérni, hogy ne legyen kötelező a genderelmélet tanítása, azt azonban nem tudtuk elérni, hogy az érzékenyítőcsoportokat kiűzzük a tantermekből. Ez nagyon veszélyes a gyermekek fejlődése szempontjából, különösen azokra nézve, akik törékenyebbek, családi hátterük bizonytalan. Ők könnyebben megfontolhatják a nemváltás lehetőségét.

A teljes interjú elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!