Fotó: MTI/AP/Alberto Pellaschiar (archív)
Hirdetés

A politikai háttérinformációkban gazdag Il Foglio szerint Sergio Mattarella államfő nem titkolja egyre erősebb aggodalmát a Conte-kormány „erőtlensége” miatt, a belpolitikai döntésekben éppúgy, mint az EU-val való együttműködésben. Mattarella úgy érzi, a miniszterelnök Giuseppe Conte a járványhelyzetben nem tudja biztosítani a központi irányítást, ami a tartományok, megyék és egyes városok önálló és gyakran egymással ellentétes rendelkezéseihez vezetett. Ez pedig a következő hetekben tervezett újrainduláskor „káoszhoz” vezethet. 

Az államfőt ennél is jobban aggasztja a Róma és az EU közötti szembenállás, ami az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) forrásainak feltétel nélküli felhasználását illeti, amelyre a Conte-kormány továbbra határozott nemet mond. Harminchat milliárd euró, az egészségügyre fordítandó támogatásról van szó Olaszország esetében, amelynek elutasításához a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) ragaszkodik. Az M5S által kormányra emelt Giuseppe Conte „alkalmatlannak” nevezte az ESM-forrásait. 

Az M5S volt vezetője Luigi Di Maio, jelenlegi külügyminiszter idejét múlt megoldásról beszélt. Elemzők emlékeztettek, hogy az EU-ellenes párt megalakulása első éveiben az ESM-elleni harcot tűzte ki zászlajára, ezért nem engedhet most ebből. Az EU-tól való pénzügyi függésre nemet mond a jobboldali Matteo Salvini vezette Liga, valamint a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) is.

A másik kormányerő Demokrata Párt (PD) viszont támogatja az európai források felhasználását.     

„A helyzet elkeseredettebb, mint amilyennek tűnik” – idézte a PD-főtitkár Luca Zingarettit a Corriere della Sera. A baloldali párt egyre inkább önálló politikát képvisel úgy látva, hogy Giuseppe Conte kizárólag az M5S érdekeit követi. Ezen kívül a PD szerint a miniszterelnök nem készítette fel Olaszországot a májusban tervezett gazdasági újraindulásra sem. Miközben Spanyolország és Franciaország már kész újraindulási tervet mutatott be, Róma még csak most mérlegeli a gazdaság talpraállításainak lehetséges útjait.      

A PD az ESM-források használatát szorgalmazza az olasz gyáriparosok, valamint az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) támogatásával. A PD azt az álláspontot képviseli, hogy minden rendelkezésre álló forrást el kell fogadni, nehogy Olaszországot a piac „szétmarcangolja”. Az olasz GDP előrejelzések szerinti több mint 9 százalékos esése „infarktussal” fog felérni. Ennél rosszabbat csak Görögországban várnak. A baloldali kormánypárt úgy látja, az újraindulás „tragédia” lesz, mivel akkor fog kiderülni, hány millió olasz veszítette el munkáját és bevételét.  Giuseppe Conténak a járvány első heteiben nőtt népszerűsége máris csökkenést mutat.

Silvio Berlusconi a jobbközép FI elnöke az Il Giornale szerdai számában nyílt levélben „abszurd tévedésnek” nevezte, hogy a római kormány lemondjon az ESM kínálta segítségről. Ezzel Berlusconi elszakadt saját jobboldali szövetségeseitől, a Ligától és az FdI-től is.   

Az Öt Csillag Mozgalom jelenlegi ideiglenes vezetője, Vito Crimi, aki a januárban lemondott Di Maio helyét vette át, az Il Fatto Quotidianónak úgy nyilatkozott, hogy az ESM támogatásával Luca Zingaretti „megkérdőjelezi a Conte-kormány létét”.

Sajtókommentárok szerint a tavaly szeptemberben felállt M5S-PD kormányt nem az új koronavírus-járvány, hanem azt követő olasz gazdasági helyzet buktatjatja meg.