Fotó: MTI/AP/Luca Bruno
Hirdetés

Az egy nap alatt végzett több mint 230 ezer teszten kiszűrt fertőzöttek aránya valamivel több mint tizenegy százalék volt, ami október eleje óta a legalacsonyabb a korábbi több mint húsz százalékhoz képest. Roberto Speranza egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a reprodukciós rátát sikerült országosan 1,8-as értékre csökkenteni, és a következő hetekben további süllyedést várnak.

Egy nap alatt 25 853 új fertőzöttet azonosítottak, több mint kétezerrel többet keddhez képest, de a tesztelések száma is magasabb volt. Az aktív fertőzöttek száma megközelíti a 792 ezret, közülük több mint 34 ezren vannak kórházban, 3848-an intenzív osztályon. Egy nap alatt harmincnégy új beteg került lélegeztetőgépre a korábbi hathoz képest, de sokkal kevesebben, mint egy héttel ezelőtt, amikor számuk még száz felett volt.

A halottak száma szerdán 722 volt a korábbi 853 után, így az elhunytak száma 52 028-re nőtt. A járványban február óta, a gyógyultakat és a halottakat is számolva, több mint 1,4 millión betegedtek meg.

Az egészségügyi hatóságok szerint az október elejétől fokozatosan bevezetett korlátozásoknak köszönhetően a járványgörbe lefele kezdett ívelni. A november első hetében vörös zónának minősített és lezárt Lombardia és Piemont kormányzója szerint már a jövő héttől, vagyis december első napjaitól enyhíthetik a szigorú intézkedéseket, ami az egésznapos kijárási tilalom oldását, valamint a vendéglátás és a kereskedelem újranyitását jelentheti. Reményeik szerint narancssárga, vagyis közepesen veszélyes fokozatba léphetnének át: a tartományok külső határa továbbra is zárva marad, de a belső mozgás kevésbé lesz korlátozott.

Korábban írtuk

Az olasz kormánynak december 3-ig van ideje az intézkedések módosításának bejelentésére. Sajtóértesülések szerint azonban a karácsony előtti részleges oldás már a hétvégén megkezdődhet a gazdaság, főleg a kereskedelem ünnepek előtti támogatására.

Az egészségügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a korlátozások enyhítése nem jelenti az intézkedések eltörlését, és ha kell – tette hozzá – azt is megszabják majd, hányan ülhetnek a karácsonyi asztalhoz. Korábban Giuseppe Conte kormányfő „mértékletes, józan ész szerinti” ünneplésre szólított fel.

Az egészségügyi miniszter bejelentése szerint december 2-án bemutatják a vakcina tervezett szétosztási tervét. Az elképzelések szerint minden húszezer lakosra oltóközpontot állítanának fel. Giuseppe Conte kijelentette, hogy az elsők között fogja magát beoltatni.

Nyilatkozott az oktatási miniszter Lucia Azzolina is, aki szerint ha az üzletek újranyitnak, akkor az iskoláknak is ezt kell tenniük, akár már december 9-től újraindítva a tantermi oktatást, amely jelenleg csak az általános iskolásoknak biztosított, de az sem mindenhol.