Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Elmondta: reméli, hogy nem lesz túlságosan hideg a tél.

Cingolani annak nyomán nyilatkozott, hogy a Gazprom orosz gázipari óriásvállalat bejelentette szombaton, hogy felfüggeszti a gázszállítást Olaszországba az Ausztrián áthaladó vezetéken keresztül, mert az osztrák hálózatüzemeltető nem erősítette meg a szállítási mennyiségeket. Mindezt az ENI olasz energiaszolgáltató is megerősítette vasárnap délután. Közleményében az ENI hangsúlyozta, hogy a helyzet várhatóan egészen október 4-ig változatlan marad.

Normál esetben az orosz gáz Olaszországba egy Ausztrián áthaladó vezetéken keresztül Tarvisiónál érkezik meg, és onnan osztják szét tovább.

Az ukrajnai háború kirobbanása előtt Olaszország gázszükségleteinek nagyjából 40 százalékát orosz gázból fedezte. Mario Draghi távozó miniszterelnök kormánya azonban úgy döntött, függetleníti magát az orosz gázszállításoktól, és a nyár folyamán megnövelt földgázszállítási szerződést kötött például Algériával, amely mostanra Olaszország legfontosabb gázszállítója lett. Az utóbbi hónapokban az olasz gázszükségletnek már csak a 25 százalékát adták az orosz szállítmányok, sőt több gáz áramlott Ausztria irányába, mint onnan.

Korábban írtuk