Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, illusztráció
Hirdetés

Beszámolóik szerint a hatóságok mintegy egy hónapig vizsgálódtak, miután az ország északnyugati részén lévő Pesavar érintett iskoláinak bezárásáról döntöttek.

A vizsgálat szerint az iskolák ellenkampányának eredményeként több száz szülő nem engedte beoltatni gyerekét, és több egészségügyi dolgozót megtámadtak – mondta el Babár Bin Atta, a gyermekbénulás elleni pakisztáni program vezetője.

Pakisztán és Afganisztán azon kevés országok közé tartozik, ahol a járványos gyermekbénulás napjainkban is fel-felüti a fejét. Az ENSZ által finanszírozott oltókampány ugyanakkor hatékonynak bizonyul a kór visszaszorításában; a dél-ázsiai országban 2018-ban mindössze 12 megbetegedést jegyeztek fel, szemben a 2014-ben regisztrált 306-tal.

Az oltókampány célja az összes ötévesnél fiatalabb gyerek beoltása a betegség ellen, amely akár egy életre is megnyomoríthatja a gyerekeket.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető fegyveresek korábban egy sor egészségügyi dolgozót gyilkoltak meg egyebek között azon rémhírek miatt, hogy a gyermekbénulás elleni védőoltás célja a muszlim gyerekek sterilizálása.