Legalább kilenc ember meghalt és 56-an megsebesültek vasárnap egy délnyugat-pakisztáni keresztény templom elleni öngyilkos merényletben – közölték a hatóságok. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül.

Az istentisztelet alatt próbált meg behatolni két merénylő egy metodista templom épületébe Beludzsisztán tartomány székhelyén, Kvettában. Az egyik támadót a rendőrök még a bejáratnál feltartóztatták és lelőtték, de a másiknak sikerült bejutnia az épületbe, ahol felrobbantotta magát.

Kvetta rendőrfőnöke szerint az elkövetők szökésben lévő két társa után körözést adtak ki.

Általában 250 körül van a hívek száma a vasárnapi istentiszteleten a kvettai metodista templomban, de a karácsony előtt időszak miatt most több mint 400-an voltak az épületben – mondta el a kvettai rendőrség egyik vezetője. A különleges biztonsági intézkedéseknek köszönhető, hogy nem lett sokkal több áldozata a merényletnek.

Az Iránnal és Afganisztánnal határos Beludzsisztán tartományban az utóbbi években iszlamista militánsok számos támadást hajtottak végre, valamint szeparatista csoportok is lázadást folytatnak a térségben.

MTI