Fotó: MTI/EPA/Peter Foley
Hirdetés

Vasárnapi sajtókonferenciáján Cuomo bejelentette, hogy az államban vasárnap reggeli adatok szerint 15168 főre emelkedett az új típusú koronavírussal fertőződöttek száma, s eddig 114 ember halt bele a vírus okozta betegségbe.

A kormányzó arra figyelmeztette a New York államban élőket, hogy a vírusválság akár hónapokig is elhúzódhat. Egyetértve azzal, hogy az egyes tagállamok önállóan irányítsák a vírus és a betegség elleni küzdelmet, Cuomo sürgette, hogy a gyógyászati segédeszközökkel történő ellátást „államosítsák”, vagyis azok beszerzését és elosztását csakis a szövetségi kormányzat kezelje. Andrew Cuomo szerint ugyanis így elkerülhető hogy az egyes tagállamok versenyezzenek egymással a gyártóknál, illetve a beszállítóknál.

Az egyes tagállamokban csökkenőben van az orvosi eszközök raktárkészlete. J. B. Pritzker, Illinois állam demokrata párti kormányzója a CNN hírtelevízióban vasárnap azt állította, hogy „vadnyugat van” az orvosi eszközökkel történő ellátás terén, és ezért az elnököt és a szövetségi kormányzatot okolta. Gavin Newsom kaliforniai kormányzó még szombaton bejelentette, hogy a kaliforniai székhelyű Tesla és Space-X alapítójához, Elon Muskhoz fordult segítségért, aki lélegeztetőgépek, továbbá mintegy 250 ezer maszk gyártását ígérte, illetve már meg is kezdte.

Chad Wolf ügyvezető belbiztonsági miniszter a Fox televíziónak vasárnap adott interjújában arról beszélt, hogy a kormányzat pillanatnyilag nem tervezi a belföldi repülőjáratok felfüggesztését.

Az Egyesült Államokban a Johns Hopkins baltimore-i egyetem szombat esti adatai szerint 31057 fertőzöttet tartanak nyilván. Ezzel az Egyesült Államok – Kína és Olaszország után – a harmadik helyen áll a világon a fertőzések számát tekintve.