Hirdetés

A 28 éves férfi a Carnival Valor egyik fedélzeti bárjában tartózkodott testvérével szerda este, amikor kiment a mosdóba, de már nem tért vissza.

Több mentőcsapat kutatott utána, amikor csütörtök este végre megpillantották mintegy 30 kilométerre a louisianai partoktól. A jelentés szerint állapota stabil volt – olvasható a parti őrség Twitter-üzenetében.

Seth Gross, a parti őrség hadnagya szerint a férfi több mint 15 órája lehetett a vízben. „Ez a leghosszabb idő, amiről valaha hallottam, egyike lehet a hálaadásnapi csodáknak” – idézte Grosst a CNN.

Az eset semmihez sem hasonlítható, amit pályafutása 17 éve alatt látott, és a szerencsés kimenetel azt mutatja, „hogy az élni akarás olyan dolog, amit minden kutatási és mentési ügyben számításba kell venni” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Azt még nem tudni, hogyan esett a férfi a vízbe a hajóról, amely a mexikói Cotumelbe tartott.

2018-ban tíz óra elteltével mentettek ki egy 46 éves brit nőt az Adriai-tenger vizéből, ahova szintén egy tengerjáró fedélzetéről zuhant.