Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Hirdetés

– Április 3-án a Fidesz több mint kétharmados választási győzelmet aratott. Hogy látja, mi az oka Orbán Viktor elsöprő támogatottságának?

– Orbán Viktor miniszterelnök úr és a Fidesz kiáll a konzervatív-patrióta értékek mellett, és családbarát politikát képvisel. A magyar kormány megállította a közel-keleti tömeges migrációs hullámot, és ezzel együtt elutasítja Európa iszlamizá­cióját. Orbán a nyugati keresztény értékeket pártolva sikeres gazdasági rendszert épített ki és erősített meg az elmúlt években Magyarországon, mindezeken túl szociálisan érzékeny politikát folytat. A jelenleg zajló, drámai orosz–ukrán háborúban pedig a magyar érdeket képviseli azzal, hogy semleges álláspontot foglal el a kérdésben. A gázolaj és a benzin drágulása ellen árplafont vezetett be, szintén a magyar emberek javára. Ezeket az eredményeket a magyar polgárok láthatóan jutalmazták. Az Európai Unióból érkező erőteljes kritikák, valamint a választásokba történő külső beavatkozás ellenére a magyar nép Orbán Viktor és a Fidesz sikeres és tisztességes útját támogatta, sőt megerősítette. Szívből gratulálok a miniszterelnök úrnak az eredményekhez és az újabb kétharmados győzelemhez! Ez történelmi siker! Orbán Viktor nemcsak egy kiemelkedő magyar államférfi, hanem nagy európai gondolkodó és egyben jobboldali, konzervatív példakép a szuverén, szabad Európa számára. Kifejezetten a nemzetállamok európai szövetsége mellett áll ki a szocialista Európai Unió központosított ideája helyett.

– Kritikusok gyakran mondják, hogy Európában a konzervatív-jobboldali szövetség nem működőképes. Ennek ellenére azt látjuk, hogy ön, valamint Norbert Hofer, Marine Le Pen és Santiago Abascal az elsők között gratuláltak Orbán Viktornak, és ezzel egységet mutattak. Mit gondol az európai jobboldali szuverenisták jövőjéről?

– Orbán Viktor véleményem szerint vezető szerepet tölt be a formálódó európai jobboldali szövetség felépítésében. Tovább erősödve el kellene érni azt is, hogy létrejöjjön egy olyan konzervatív formáció, amely a nemzetállamok szövetségi Európa-pártja lenne, és ez rövid idő alatt akár jelentős erőt képezhetne Európában, hiszen számtalan partner jön szóba Olaszországból, Lengyelországból, Franciaországból, Németországból és Ausztriából egyaránt. A mottóm mindig is így hangzott: „Országok patriótái, egyesüljetek a globális szocializmussal szemben!” Nem szabad hagynunk, hogy megosszanak bennünket.

Korábban írtuk

– Térjünk rá Ausztriára! Ön nemrégiben megjelentetett egy könyvet Az Ibiza-merénylet (Das Ibiza-Attentat) címmel. Ebben a kötetben az Ibiza-sztori hátteréről ír, ami után elvesztette kormányzati és pártbeli pozícióját. Le tudná vonni a történtek tanulságát?

– Az Ibiza-merénylet című könyvemben bemutatom az ellenem irányuló, éveken át tervezett és felépített titkos­szolgálati művelet valós hátterét. A történet valószínűleg 2010-ben kezdődött, de 2013-ban már biztosan zajlott az elkövető csoport ténykedése, amelynek során a rendőrség és a titkosszolgálat bizalmi emberei rám telepedtek és éveken át manipulációkkal, hazugságokkal próbáltak lejáratni. Hamis gyanúsítgatásokkal éltek a költségeim elszámolásait illetően, hazug drogvádakat fogalmaztak meg velem szemben, végül ennek a folyamatnak a betetőzéseként történt meg az Ibiza-eset 2017-ben, amikor szabadságom alatt addig még ismeretlen háttéremberek megrendelésére, pénzért csapdába csaltak. Ez egy régóta tervezett puccs volt az FPÖ-elnöki és alkancellári megbízatásommal szemben. Mindazonáltal örülök, hogy élek, tovább harcolok az igazságért, valamint kiállok a szabad gondolkodás mellett. Jörg Haidernek ugyanez a 2008-ban bekövetkezett drámai halálesete miatt sajnos nem adatott meg.

– Önt ki akarta lejáratni?

– Nyilvánvalóan a befolyásos osztrák és nemzetközi körök útjában álltam, miután az FPÖ élén a párt támogatottságát 2005 és 2019 között 3-ról 26, Bécsben 31 százalékra emeltem. Kormányzati munkám során szociális-hazafias politikát követtem az osztrák emberek javára, ezért utasítottuk el az ENSZ migrációs csomagját is. 2019 májusában jelentek meg a mindössze három-öt perces, manipulatív, összevágott részletek a még 2017-ben illegálisan és titkosan felvett Ibiza-videókból, amelyek helyszínére egy magánjellegű nyaralás alkalmával csaltak oda. A felvételek tartalmát teljesen eltorzították és meghamisították, valótlan képet festve tudatosan ragadtak ki részleteket a teljes kontextusból. Ezek után a 2020-ban közzétett, hét óra hosszú Ibiza-videó rehabilitált engem, minden eljárást megszüntettek ezzel kapcsolatban. A vágatlan felvétel bebizonyította, hogy sosem árusítottam ki a népem érdekeit, épp ellenkezőleg: nem kaptam be a csalit, a korrupciós ajánlatokat több mint százszor vehemensen utasítottam vissza. Mindig a tiszta kezű, becsületes és idealista jobboldali politikáért szálltam síkra. Mindez nem volt igaz sem a megrendelőkre, sem a baloldali újságírókra, akik 2017 májusában a piszkos médiamunka elvégzésével az emberek tájékoztatása helyett szándékosan és célzottan megrágalmaztak. Céljuk világos volt: Strachénak mennie kell! A mai napig rendszeresen támadnak névtelen feljelentésekkel, jogi eljárásokkal, mindezek mellett pedig névtelen fenyegetéseket kapok. De nem engedem, hogy a patrióta útról letérítsenek. Az ember elbukhat, de mindig fel kell állnia. Én már újra talpon vagyok. Mostanra tanúvallomások igazolják, hogy az Ibiza-merénylet elkövetői, akik között többszörösen – részben még nem jogerősen – elítélt, büntetett előéletű drogdílerek, drogfogyasztók, egy rendőr és egy korábbi biztonsági emberem is megtalálható, mindannyian szoros összeköttetésben álltak az ügy mögött meghúzódó bűnözői körrel. A tanúvallomások szerint már 2014 óta három találkozót tartottak, amelyeken a lejáratásomat, a hamis elszámolási és drogvádakat, valamint az Ibiza-akciót is előkészítették az évek során. Ezeken részt vett egykori biztonsági emberem, Oliver R. is.

– Ő mennyi ideig dolgozott önnek?

– 2006-tól egészen 2019-ig, a pártvezetésről történő lemondásomig. Az embert ezek után néma döbbenet fogja el, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel iktatják ki a politikailag másként gondolkodókat. Ilyenkor az a benyomásom, hogy az a bizonyos „deep state” tényleg létezik. Ez Szolzsenyicin A Gulag szigetcsoport című könyvére emlékeztet leginkább, amelyben a szerző így ír: „Mi a közös a kommunistákban és a marxistákban? Az, hogy a politikailag másként gondolkodókat bűnösnek kiáltják ki, miközben a valódi bűnösöknek megkegyelmeznek.”

– Jelenleg a HC Strache Team – Szövetség Ausztriáért (Team HC Strache – Allianz für Österreich) nevű pártot vezeti. Milyen esélyt lát rá, hogy visszatérjen az osztrák politikába? 

– Az alkancellári posztról és az Osztrák Szabadságpárt elnöki tisztségéről való lemondásom után, amely a legnagyobb hibám volt, néhány korábbi bajtársam elárult és kizárt a pártomból, az FPÖ-ből. Ez volt az elvük: „Meghalt a király, éljen a király!” Néhány egykori párttársam utólag is megrágalmazott, hogy a „HC Strache-emlékművet”, ahogy ők mondták, lerombolják a nyilvánosság előtt, és ezzel ellehetetlenítsék az FPÖ-be való visszatérésemet.

– Mi okuk lehetett rá?

– Egyesek nyilvánvalóan a pozícióra, a hatalomra ácsingóztak, nem a Szabadságpárt érdekeit tartották szem előtt, és eközben az állítólagos barátságot, valamint az általam életre hívott ideológiai családot is sutba dobták azért, hogy új, vélt hatalmukat bebiztosítsák. Ez a magatartás nemcsak engem, hanem nagyon sok polgárt, szabadságpárti választót sokkolt és taszított. Sokak szemében én voltam és vagyok a szabadságpárti család és sikertörténet atyja. És egy családban nem bánhatunk így egymással. Ez is az oka annak, hogy pártbeli utódom máig nem tud komolyabb sikereket elérni és a mai napig elveszti a választásokat. A polgárok őszinte megbékélést szeretnének, és egy közös, szabadságpárti utat Ausztriának és Európának egyaránt. Mindig is kiálltam ezen gondolat mellett. Ehhez azonban nagyság kell, ami sajnos nem mindenkiben található meg. A HC Strache Team, amelynek manapság Bécsben 16 kerületi csoportja van, annak az alávaló magatartásnak az eredményeként alakult meg, amelynek nyomán 2019 végén elfogadhatatlan módon kizártak az FPÖ-ből. A szabadságpárti gondolat mindig politikai értékrendem része volt, és ez így is marad. Sokan szeretnék most, az engem ért rágalmak tisztázását követően, hogy visszatérjek a politikába, még az FPÖ-ben is. Hogy a 2019 óta tartó gazdasági újrakezdésem és a jövőbeli vállalkozásom felépítése után ez valaha bekövetkezik-e, az a csillagokban van megírva. 

– Mire számít?

– Most a családom a legfontosabb, valamint az igazi barátaim, akiket a bajban ismertem meg. Felépítem magam gazdaságilag, folytatom a politikai állásfoglalásaimat szabadúszó szerzőként, interjúpartnerként és bloggerként, illetve a hazug vádakkal szembeni felvilágosítás áll majd innentől a középpontban. A nap minden reggel újra felkel. Politikai véleményformáló vagyok és maradok. A tapasztalataimat és hibáimat illető önreflexióimnak köszönhetően sokkal érettebb, megfontoltabb és erősebb vagyok, mint valaha. Ötvenkét évesen még előttem áll az életem jelentős része. Azt pedig csak Isten tudja, hogy mit tartogat még a jövő. Egy biztos: ma már tudatosabban élem az életem.