A lángok eddig több mint tízezer hektárnyi területet emésztettek fel a fenyő- és eukaliptusz-erdőkkel borított hegyvidéki területen. A déli tartományban utoljára három évvel ezelőtt volt hasonló nagyságú tűzeset.

Hirdetés

Nyári rémálomnak nevezte az erdőtüzet Juanma Moreno, az autonóm andalúz kormány elnöke, aki az oltási munkálatok irányítási helyszínén nyilatkozott újságíróknak.

Hangsúlyozta, hogy a kitelepítések elővigyázatosságból történtek, lakott települést egyelőre nem fenyegetnek közvetlenül a lángok. A térség nehéz terepviszonya és az időjárási körülmények – a magas hőmérséklet, az alacsony páratartalom és az erős, óránként 50 kilométer sebességet meghaladó széllökések – nehezítik a lángok megfékezését. Az oltási szakemberek ennek ellenére bíznak abban, hogy hétfőre sikerül stabilizálni a tüzet – tette hozzá, türelmet kérve a környéken élőktől.

Vasárnap növelték az oltásban közreműködők létszámát, a földi egységeknél már mintegy 450-en dolgoznak, köztük a katonaság 157 szakembere, továbbá 24 repülőgép és egy helikopter segíti a levegőből a munkát.

Korábban írtuk

Spanyolországban az erdőtüzek szempontjából eddig kedvező volt az idei év, augusztus 16-áig mintegy ötezer kisebb-nagyobb tűzesetet regisztráltak, amelyek összesen 30 ezer hektárnyi területet érintettek, több mint 30 százalékkal kevesebbet mint az évtized átlaga.

A mezőgazdasági minisztériumhoz tartozó információs központ adatai szerint ezzel tíz év viszonylatában a hetedik helyre rangsorolható az idei esztendő.

2020-ban eddig hét nagy, azaz 500 hektárt meghaladó erdőtűzzel kellett megküzdeni, a legnagyobb a Kasztília és León tartományban található Lober de Alistében mintegy kétezer hektárt égetett fel.