Hat év börtönbüntetésre ítéltek egy dán állampolgárt Oroszországban szerdán, az országban betiltott Jehova Tanúi felekezethez való tartozása és vallási összejövetelek szervezése miatt; Anders Samuelsen dán külügyminiszter mély aggodalmának adott hangot emiatt.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Samuelsen Twitter-bejegyzésében felszólította Moszkvát, hogy tartsa tiszteletben a vallásszabadságot. 

A negyvenhat éves Dennis Christensent 2017-ben vették őrizetbe egy vallásos összejövetelen Orjolban, miután egy évvel korábban a bíróság a körzetben betiltotta a Jehova Tanúinak működését. Később az orosz legfelsőbb bíróság az egész országra kiterjesztette a tilalmat. 

Christensen pere 2018 áprilisában kezdődött. A vádlott ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, csupán a vallását gyakorolta, ehhez pedig az orosz alkotmány szerint joga van. Ügyvédje, Anton Bogdanov aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ítélettel – amely az első ilyen jellegű döntés a felekezettel kapcsolatban – a bíróság megsértette a vallásszabadságot, és precedenst teremthet vele. Hozzátette, hogy fellebbezni fognak. 

Jaroszlav Szivulszkij, a felekezet szóvivője szintén nagy csalódásának adott hangot, és igazságtalannak nevezte az ítéletet.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közölte szerdán, hogy a dán férfi letartóztatásának „nyilvánvaló oka volt”, de az ügy részleteivel nincs tisztában. 

Az Egyesült Államokban 1870-ben alapított felekezetre, amelynek a központja ma is ott van, régóta gyanakodva néznek az orosz hatóságok. Az ország döntő többségét kitevő ortodox keresztény egyház klérusa külföldi ügynökökként tekint a felekezet tagjaira, és úgy véli, a csoport aláássa az állami intézmények tekintélyét, és tagadja a hagyományos értékeket.

Korábban már több mint száz bűnügyi eljárást indítottak a felekezet tagjai ellen, betiltották kiadványaikat. Egy orosz jogvédő szervezet szerint a  vallási közösség 19 tagja van jelenleg börtönben, 

A felekezetnek csaknem 8 millió tagja van világszerte, és sok országban folyik ellenük bírósági eljárás, egyebek mellett a hadviselés és a vérátömlesztés megtagadása miatt vallási okokból.