A diplomata szerint Moszkva valójában az ukrajnai „különleges hadműveletbe” való nyugati beavatkozással járó veszélyre figyelmeztetett. Rjabkov arra hívta fel Washingtont, hogy kerülje el azt olyan helyzet kialakulását, amely katonai összecsapáshoz vezethet Oroszország és az Egyesült Államok között. „Észrevettük, milyen fájdalmasan reagált Washington Vlagyimir Putyin (orosz elnök) azon utasítására, amellyel különleges ügyeleti rendbe helyezte az orosz elrettentő erőket. Tisztázzuk, hogy senkit sem fenyegetünk a nukleáris fegyverekkel, a használatuk kritériumait a katonai doktrína írja le, és Oroszországnak a 2020. június 2-án elfogadott, a nukleáris elrettentés terén folytatott állami politikájának alapelvei konkretizálják” – mondta Rjabkov.

Hirdetés

A miniszterhelyettes azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államokkal és a NATO-szövetséges országokkal való nyílt összeütközés nem áll a Kreml érdekében. Ettől függetlenül Joe Biden amerikai elnök kormányának meg kell értenie a következményeit az ukrajnai konfliktus eszkalálódásának.

Vlagyimir Putyin elnök szerdán, a részleges mozgósítást elrendelő televíziós beszédében kijelentette, hogy ha az ország területi integritása veszélybe kerül, Oroszország minden rendelkezésére álló védelmi eszközt bevet. Azzal vádolta meg a nyugati országokat, hogy nyíltan beszélnek a nukleáris fegyverek használatáról, és arra ösztönzik Ukrajnát, hogy a hadműveleteket orosz területre helyezze át.

Korábban írtuk