Fotó: ShutterStock/demm28
Hirdetés

A tárca a müncheni biztonsági konferencia korábbi elnöke, Wolfgang Ischinger azon javaslatára reagált, amelynek értelmében fel kell állítani egy kapcsolattartó csoportot az ukrajnai „békefolyamat elindítására”, amiben Washingtonnak, Londonnak, Párizsnak és Berlinnek is szerepet kell vállalnia.

„Hivatalosan nem tudunk erről a kezdeményezésről (csak a sajtóból). Mindazonáltal Ischinger elképzelése jogosan vet fel kérdéseket. Mindenek előtt azért, mert mind a négy említett ország maga is részese az Oroszországgal fennálló konfliktusnak, amely Ukrajna területén folyik” – közölte a tárca.

A minisztérium állásfoglalásában rámutatott, hogy nevezett országok fegyverrel és „zsoldosokkal”, valamint hírszerzési adatokkal látják el Ukrajnát és katonákat képeznek ki részére. Továbbá szankciókat léptettek életbe Oroszországgal szemben, zárolták a külföldi kintlévőségeit, bíróságot terveznek felállítani az orosz vezetés megbüntetésére, zsarolják Moszkva barátait, megtiltva nekik, hogy együttműködjenek Moszkvával.

„Ezek az országok támogatják Zelenszkij ál-békekezdeményezéseit, amelyek valójában nem jelentenek mást, mint a valóságtól elrugaszkodott ultimátumot, amely országunk kapitulációját követeli” – hangoztatta az orosz külügyminisztérium névtelenül nyilatkozó illetékese a RIA Novosztyinak.

Korábban írtuk

Emlékeztetett rá, hogy nevezett országok 2014-ben „támogatták az alkotmányellenes kijevi államcsínyt”, és „elszabotálták” a rendezés alapjának tekintett minszki megállapodások teljesítését.

A moszkvai külügyminisztériumnak az orosz állami hírügynökség által megszólaltatott illetékese rámutatott, hogy Moszkva szerint a konfliktus átfogó, igazságos és fenntartható rendezése csak az harci cselekmények és a nyugati fegyverszállítások beszüntetése, az új területi realitások elismerése, Ukrajna demilitarizálása és nácitalanítása, semleges és el nem kötelezett státusának rögzítése, a szankciók feloldása, az Oroszországgal szembeni jogi követelések visszavonása, az orosz nyelv ukrajnai státusának helyreállítása, az ukrajnai nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása, valamint az Oroszországgal és Ukrajna más szomszédjaival való baráti kapcsolatok kialakítása révén lehetséges.