Fotó: ShutterStock/Goga Shutter
Hirdetés

A Rosszija-1 tévécsatorna Este Vlagyimir Szolovjovval című műsorában a szóvivőnő azt mondta: „az Egyesült Államok már számos európai ország területére telepítette nukleáris fegyvereit. Nem Franciaországról és Nagy-Britanniáról van szó, amelynek saját nukleáris fegyverei vannak. Olaszországban és több más országban van amerikai nukleáris fegyver, de ezekhez ezek az országok nem férnek hozzá. Ott mindent az Egyesült Államok irányít. Hogy ez (az atomfegyver) Ukrajnában is megjelenjen, ez lenne a leghőbb vágya”- hangoztatta Marija Zaharova.

Hozzátette: „sokan kérdezik tőlünk: tényleg úgy gondolják, hogy Ukrajna területén atomfegyverek fognak megjelenni? Ki engedte volna ezt meg Európában? Tényleg? Tényleg olyan naivak, hogy ne legyen érthető, ha egy országnak hivatalosan van atomfegyvere, az az Egyesült Államok számára nem jelenti azt, hogy azt (az atomfegyvert) csakis a saját területén lehet (tárolni)?” – hangsúlyozta a diplomata.

Zaharova szerint „az angolszász álguruk a féktelen és teljesen kontrollálatlan viselkedés bélyegét nemcsak Oroszországra igyekeznek vonatkoztatni, hanem mindenkire, aki valamilyen módon útjukba kerül furcsa világukban”. Mint kifejtette: „akkoriban nem hittek nekünk. Ez tíz évvel ezelőtt volt. Ma Kína minden fronton szembesül ezzel”.

Az orosz külügyi szóvivő egyben emlékeztetett az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság azon döntésére, hogy Ausztrália körül atomtengeralattjárókat telepítenek. „Ez így van a kezdetekben, hogy tisztességesen hangozzék. A valóságban pedig az, hogy ne lehessen tudni a terv végkifejletét” – hangoztatta, megjegyezve, „az a taktikájuk, hogy megteremtsék a bizonytalanság melegágyát”.

Korábban írtuk